Ugrás a tartalomra
Igaz ugyan, hogy mindig minden rosszabb, ha a test elöregszik, mégis: az, hogy az ember undorodik a sok kényelmetlenségtől, mocsoktól és szûkölködéstől, a végtelen telektől, attól, hogy mindig ragadós a harisnyája, hogy a lift sohasem mûködik, a víz hideg, a szappan homokos, a cigaretta szétesik, s az ételeknek olyan ördögien rossz ízük van, nem annak a jele-e, hogy a dolgok természetes rendje nem ez lenne? Hogyan is érezhetné valaki mindennek az elviselhetetlenségét, ha semmiféle emléke nem volna arról, hogy a dolgok egyszer másképp is voltak?
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor valami szörnyûséges dolog történik az emberrel, az emberek hajlamosak azt ismételgetni, hogy minden okkal történik. Mindig is utáltam, amikor ezzel jöttek. Nem azért mondják, hogy megvigasztaljanak. Ostoba, gyáva dolog, mint a sötétben való fütyörészés. A kiszámíthatatlan sorstól való félelem.
-
Az ember azért nem él száz évnél tovább, mert egyszerûen nem alkalmas rá. Lelkileg. Egyszerûen kiüresedünk. Eltûnik az életünk, amely löketet ad. Elunjuk saját elménket vagy az élet ismétlődéseit. Hogy egy idő után nincs olyan mosoly vagy gesztus, amit ne láttunk volna. Nincs olyan változás a világ rendjében, amely ne visszhangja lenne a világrend egy régebbi változásának. Az újság sem újság többé. Már önmagában az "újság" szó komikussá válik. Hiszen minden egy körforgás része a lassan forgó, immár lefelé tartó körvonalon. Türelmed az emberi lények iránt, akik újra és újra ugyanazokat a hibákat vétik, fogyatkozni kezd. Mintha folyton-folyvást ugyanaz az egykor imádott refrénû dal szólna, amelytől most már legszívesebben letépnéd a füledet.
Matt Haig
-
Sokszor van, hogy az ember valamitől hosszú időn át állandóan retteg, attól fél, hogy belepusztul, ha bekövetkezik, s mikor bekövetkezett, minden nagyobb rázkódtatás nélkül tudja fogadni... minek előre félni és aggódni rossz napoktól, amik, ha megérkeznek, úgy lehet, már a sírban találnak?
-
Az ember mindig az ismerőset keresi, az ismerősbe vágyik vissza, az adja neki a komfortot. A komfortos, az ismerős nem biztos, hogy jó neki, de akkor is azt keresi. Amikor ilyen gyorsan változik a világ, akkor az embert megijeszti az, hogy elveszíti az ismerős dolgokat, és ez az ijedtség, félelem, szorongás nagyon sok negatív érzelmet szül, és nem felejtetlenül segíti az egymás megértése felé való törekvést.
D. Tóth Kriszta
-
Régen az emberek jobban tartottak a nélkülözéstől, mint bármi mástól, az éhezéstől, a szegénységtől, a hidegtől, kellemes dolgokról álmodtak: kevesebb kínlódásról, kevesebb hidegről, arról, hogy jut idejük magukra; látástól vakulásig dolgoztak, sötét és néha nyirkos házakban laktak, a legközelebbi orvos messze volt, az iskola még messzebb, korán meghaltak, kevés boldog pillanatot éltek át, az életük merő küzdelemben telt. De te tudod, ma milyen az életünk, mindenünk megvan, amiről az elődeink álmodtak, jóval tovább élünk, egészségesebben, nem ismerjük az éhezést, csak olyankor tör ránk az éhség, amikor fogyókúrázunk vagy nagy forgalmi dugóba kerülünk; aggódunk a testünk miatt, megnagyobbítjuk vagy kisebbre szabatjuk a mellünket, küzdünk a kopaszodás ellen, szoláriumba járunk, egyenesebb fogsorról álmodunk, és szeretnénk több receptet ismerni; sokan túl sokat dolgoznak, és a férfiak szerszámának mérete megegyezik a munkaidejük hosszával. Csodás dolgunk van, mégsem érezzük jól magunkat, mert hát mihez kezdjünk ezzel a sok nappal, az élettel; nehéz rájönni: miért élünk.
Jón Kalman Stefánsson
-
Az életnek vannak elviselhetetlen oldalai, és az öregedéssel együtt odalesz az elviselhetetlen dolgok egy része - vagyis amit elviselhetetlennek neveztünk -, elsüllyed, mint valami nedves rongy, alámerül és feloldódik, és az ember egyfajta módon megszabadul sok mindentől, ami korábban kínozta.
Linn Ullmann
-
Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség.
Márai Sándor
-
Az ember minden tettre képes, amelybe nem hal bele rögtön. A lassú halál, a kínszenvedés csupán akkor rémíti meg, ha már kezdetét veszi. Sokan ezért nem tartanak attól, hogy az eszeveszett erdőirtás, légszennyezés miatt felmelegszik az éghajlat, megolvadnak a sarki jéghegyek, kiáradnak a vizek és elnyelnek mindent. Nem tartanak attól, hogy elfogy az oxigén, az élelem, az ivóvíz. Mert most még van, ha egyre silányabb is.
Vavyan Fable
-
Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot.
Alan Watts
-
Miért ne juthatna el az emberiség a természet átalakításában odáig, hogy békéssé is tegye? Miért ne sikerülhetne az emberiségnek, ha mégoly parányi volt és lesz is, hogy egy napon elfojtsa, vagy legalábbis szabályozza a létért való versengést? S végül miért ne törölhetné el a gyilkolás törvényét? (...) Lehetséges, hogy fajunk kitart búskomorságában, őrültségében, hóbortjaiban, tébolyában és bódultságában, amíg csak el nem jön faggyal és sötétséggel a siralmas vég. Ez a világ talán gyógyíthatatlanul rossz. Én mindenesetre jól érzem magam benne.
Anatole France