Levetem egykori arcom, vízbe vetem, ússzon, mint a kivájt-szemü tökhéj, míg belsejében kialszik a gyertya, s fenn-akad valahol egy nádszigeten.

Kapcsolódó idézetek

1. A multból fölmerül egy pillanat, Mint óceánból elsüllyedt sziget: És látom újra ifjú arcodat, mikor még másért nem dobbant szíved. Vajda János
2. Először a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körül, aztán part, s tenger összevegyül, Szabó Lőrinc
3. Tépd el az időt, törd el a múltat, Gondold azt, hogy mától fogva élsz! Könnyfényû hûs patak lemossa arcodat, És ha onnan majd visszatérsz, Egy új útra megtisztulva lépsz.
4. Szívem zárkájában megvetem halottas ágyad, lemosdatom rólad arcod. Szemfedőként rád terítem a megszakíthatatlan messzeséget. aztán kicsit még úgy létezem, ahogy jó nekem. Megértem, minden tûz addig ég, amíg van, ami táplálja. Pethes Mária
5. Szeretek rágyújani a tenger közepén. Apró, vörös pont a kéken. Egy izzó, sercegő, forró pont. Azt jelenti, élek: mag vagyok, embertörmelék, könnyekben úszó lélekmorzsa, kész letérdelni vagy akár eltûnni. Jean-Michel Maulpoix
6. Távolodom. Lassan, de biztosan távolodom. Ahogyan a tengerész az átkeléskor látja eltûnni a partot, amelyről indult, ugyanúgy érzem, mint mosódik el a múltam. Még ég bennem a régi életem, de mindinkább az emlékek hamujába roskad.
7. És látom őt, és elveszítem őt, és szenvedek, mint egy kis napsütés a hideg vízben. Paul Éluard
8. Oldódó képed kicsordul szememből és arcomra szárad. Fodor Ákos
9. Szemem lehunyva. Gyertyám is tövig égett. Látok: sötétet. Buda Ferenc
10. Isten hozzád! - Fölvonom már Tépett szárnyú vitorlámat, Vissza, vissza szigetemre, Hûs ölébe szent magánynak S kopár sziklám dacos partján Elnézek majd elmerengve - Mint tapasztalt hajótörött - A morajló végtelenbe.