Ugrás a tartalomra
Magának nem az a véleménye (...), hogy az ember elég erős jellemmel kell bírjon ahhoz, hogy a Paradicsomot el tudja viselni?! Mint azok a réges-régen élt emberek, akik közül az áldottak sorban ültek a fák alatt, koronával a fejükön... mindig az jutott eszembe, hogy azok a koronák annyira nehéznek látszanak... és aranykoronáikat levetik magukról az üvegesen csillogó tenger előtt... ez egy egyházi ének, ugye? Talán Isten megengedte, hogy levehessék a koronát, mert olyan nehéz volt. Nehéz örökösen koronát hordani. Az ember semmit sem bír sokáig elviselni, ugye? Azt hiszem...
Kapcsolódó idézetek
-
Van mi arany, bár nem fénylik,
Van, ki vándor, s hazaér,
Régi erő nem enyészik,
Fagyot kibír mély gyökér.
Lángját a tûz visszakapja,
Árnyékból a fény kiszáll,
Összeforr a törött szablya,
S koronás lesz a Király.
John Ronald Reuel Tolkien
-
Úgy fáj a szépség! Így lehet örök,
Lebeg fölöttünk, s a tenger fölött.
Hajóink szellemvitorlája hull.
Egyenlő sorsot ígért rég az Úr.
Az ő csatáit vívjuk, míg szabad,
Így süllyedünk el csillagunk alatt.
Többé nem halljuk, szívünk hogy kiált
Szorongva kérve éltet vagy halált.
William Butler Yeats
-
A kereszt a sorsod (...). Nem mások teszik rád, te hoztad magaddal. Születni, élni, meghalni nehéz. Embernek lenni nehéz! S ha ezt tudod, és ha ebben mégis mélységes értelmet, sőt gyönyörûséget találsz, boldog ember leszel.
Müller Péter
-
Mi, emberek (...), gyakran siránkozunk, hogy oly kevés a jó napunk, és annyi a rossz, márpedig szerintem többnyire nincs igazunk. Ha mindig nyílt szívvel tudnók élvezni a jót, amit az Isten nap nap után ad, akkor volna erőnk elviselni a bajt is, ha rákerül a sor.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek.
Mikszáth Kálmán
-
Ha tehetném, az égbe kiáltanék fel,
Hadd vigye el a hangom messze a szél!
Én látom, de mégsem érem fel ésszel,
Csak hamis démonokat kergetnék!
Ez ma még fáj, a pokol vár,
De holnap nevetve mondok imát!
Hogy ez az én sorsom, mert nekem ez jár.
Majka
-
Istenben nem hiszek, nekem egy ilyen hatalmas, rettenetes nagy úr ne parancsolgasson, mikor annyit nem tud, vagy nem akar megtenni, hogy aki nyomorult, az ne legyen az, arról már nem is beszélve, hogy mennyi betegség van a világon, az isten meg sehol. És akkor még én menjek majd imádkozni a mennyországba, dicsérjem az urat. De minek kell őt dicsérni? Dicsértem én itt a földön eleget, egyebet se kellett csinálni, csak dicsérni mindig valakit. Ha meg a pokolba kerülök, amire nagyobb az esélyem, akkor meg elégek majd a gyehennán, de minek? Mi végre? Miért kell gyötörni valakit az idők végezetéig, kinek telik ebbe öröme? Istennek? Na, ezért mondom, hogy nem szabad sokáig rágódni a dolgokon, mert előbb-utóbb sûrûsödni, csomósodni kezdenek a dolgok, aztán ott köt ki az ember, hogy lassan begolyózik.
Tar Sándor
-
Boldogságommal nem dicsekszem,
Bár ajkamon csaknem kitör.
Ó hányan vannak a világon,
Kiket nehéz bánat gyötör...
Szegények, ennyi boldogságot látva,
Önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
Hogy társamul téged adott az ég!
Ábrányi Emil (ifj.)
-
Az ember azért nem él száz évnél tovább, mert egyszerûen nem alkalmas rá. Lelkileg. Egyszerûen kiüresedünk. Eltûnik az életünk, amely löketet ad. Elunjuk saját elménket vagy az élet ismétlődéseit. Hogy egy idő után nincs olyan mosoly vagy gesztus, amit ne láttunk volna. Nincs olyan változás a világ rendjében, amely ne visszhangja lenne a világrend egy régebbi változásának. Az újság sem újság többé. Már önmagában az "újság" szó komikussá válik. Hiszen minden egy körforgás része a lassan forgó, immár lefelé tartó körvonalon. Türelmed az emberi lények iránt, akik újra és újra ugyanazokat a hibákat vétik, fogyatkozni kezd. Mintha folyton-folyvást ugyanaz az egykor imádott refrénû dal szólna, amelytől most már legszívesebben letépnéd a füledet.
Matt Haig
-
Lehet, hogy nincs prímább hely Isten szívénél, csak a kötelező örökkévalóságnak ne lenne olyan félelmetes az ára. Ne lenne olyan félelmetes lemondani erről a pár esztendőnyi őszi mocsokról meg tavaszi verőfényről, amiben én mégiscsak én vagyok.
Bartis Attila