Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem, A tollra dőlve, mint botra a fáradt Vándor, ki havas pusztákon megyen. Mi haszna? A sok téveteg barázdán Hová jutottam? És ki jött velem? Szelíd dalom lenézi a garázdán Káromkodó és nyers dalú jelen.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi értelme a tollnak és papírnak. Ki mérte rám a büntetést hogy torkom állandóan tintával legyen tele s hogy lássam a nyomorúságot a hiábavaló vágyódást a sápadt kétségbeesést. Becsuknám az ablakot a falakat legjobb szeretném magamra húzni de íme nem találom a kezem valahol a szél fogai közt morzsolódik. Kassák Lajos
2. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
3. A gitártokokban gyûlnek az aprópénzek, Boldogan dalolnak az utcazenészek, Az élettől részeg az az öreg csavargó, az a padon alvó, Csipp-csepp, egy esőcsepp cseppen a földre, Csak figyelem csöndben, hogy a tócsát kitöltse, Csak fel ne költse, hisz jobb, ha nem látja, Hogy újságpapírral van bevetve az ágya, Pedig valaha szerették, de a magányba menekült, És pont azokon a napokon marad rohadtul egyedül, Mikor kéne egy társ, akivel mindent megoszthat, Örömöt, bánatot, jót és rosszat.
4. Vándor vagyok. Zord eszmék vándora. Gond és harag pusztáit járja lábam. Lelkemben elvész édes sóhajod, Mint a madár-hang erdők viharában! Ábrányi Emil (ifj.)
5. Átok, sirás hiába itt, mi haszna van? Harcold keserves napjaid panasztalan.
6. Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás: de hősi lesz és nagyszerû, ha majd folytatja más; s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem: utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem. Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván. Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tûz majd korod ormán. Rónay György
7. Oly könnyû a végakaratom, hisz nincs semmim, mit eloszthatok. A vándor sorsa mostoha, guruló kövön nincs moha. Testemet, ha van rá mód, hamvasszátok porrá, hamuvá. S tarka szellők szórják szét, hol tarka virágos a rét. Feléled tőle, kivirul.
8. Álmos vagyok, gubbasztok egymagam, kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg, sötétben őrizem az emlékedet, mint arcképet a becsukott fiók. Unatkozom, nincs semmi, ami bánt és mint tanyán subát a számadó, fülig magamra húzom a magányt. Kálnoky László
9. Még néha jön, hogy újra fáj a múltak Eltûnt szerelme, túl e tájakon, Hová szelíd gőgömmel elvonultam, A néma röggel s hûs éggel rokon. Juhász Gyula
10. Nem visznek többé gőgös, büszke szárnyak. Csöndes kis út Porában lábam földi súlya lép, S megcsókolom öreg, kolduskezét Az elmúlásnak.