Mikor a tenger egy növekvő jégpáncél örvényében eltûnt csak só maradt utána üledék a partok között így érünk megállás nélkül halászható tereink mélyére a környező fehér síkságokon a habok és a hullámok megszilárdulnak utánunk csikorognak alattunk kristályos nyomaik.

Kapcsolódó idézetek

1. Erős szél fúj, a hullámok fehér tajtékot vetnek. Nézzük csak meg jól a milliónyi csillogó fehér vízbuborékocskát, minden egyes hullámmal együtt keletkeznek és múlnak el. Szüntelenül újak bukkannak fel, és tûnnek el a hullámzás egyenletes ütemében. Csupán egyetlen pillanatig viszi őket a hullámtaréj, aztán lesüllyednek, és többé nincsenek. Mindannyian csupán ilyen csillogó valamicskék vagyunk, egy-egy parányi tajtékcsepp az idő hullámain, amelyek lent tovagördülnek a bizonytalan, ködös jövőbe. Felbukkanunk, körülnézünk, és mielőtt ráeszméltünk volna, máris ismét eltûnünk. Meg sem látni bennünket az idő nagy folyamában. És új meg új buborékok jönnek egyre. És amit a sorsunknak nevezünk, nem más, mint küzdelem a buborékcsöppecskék tolongásában, míg a hullám felszökik, majd lemerül. De ezt a pillanatot ki akarjuk használni. Megéri a fáradságot. Ernst Hans Gombrich
2. Megmaradt a valóság - mint tenger partján a szennyes, fekete iszap, dagály után, amikor visszahúzódtak a ragyogó kék hullámok, a tovasikló csónakokkal, fehér-szárnyú vitorlásokkal, evezők és harsogó vizek muzsikájával együtt, s ott fekszik az a piszkos, kiábrándító iszap - hihetetlenül valóságosan. Harriet Beecher Stowe
3. A hullámzó tenger színe nem mindenütt egyforma. A szárazföld felől sötét, annál sötétebb, minél alacsonyabbról nézed, és itt-ott világos foltok és fények vándorolnak rajta lassan, mint fehér juhok imbolyognak a nyájban. De kint a nyílt tengeren kék a víz. Mert a part felől a hullámok oldalában visszatükröződik a talaj sötétsége, de a tengeren a levegő tükröződik bennük, azért kéklenek ott a hullámok. Leonardo da Vinci
4. A hullámok elérik a partot. Ugyanúgy, ahogy tegnap, ugyanúgy, ahogy holnap. Az órák egymás után telnek. Napkelték. Napnyugták. A hold lesoványodik, azután megdagad. A gépek kattognak, ketyegnek. Éteri ritmusok, értelmetlen mozdulatok. Az egyetlen épeszû megoldás a közönybe való menekülés. Dean Ray Koontz
5. Magas hegységben látunk egy völgyet, s azt fehér felhők egész tengere borítja. A felhők felszíne ragyogóan fénylik. Elindulunk a völgy felé. A levegő egyre párásabb lesz, majd fátyolos, az égbolt már nem kéklik; ritkás ködben találjuk magunkat. Hová lett a felhők tiszta felszíne? Eltûnt. Az átmenet fokozatos, nincs semmiféle felszín, amely elkülönítené a felhőt a magaslat tiszta levegőjétől. Érzékcsalódás lett volna? Nem; távolról így látszott. Ha jól belegondolunk, így van ez minden felszínnel. A tömör márványasztalt is ködnek látnám, ha az atomi skálán miniatûrré válnék. A világ dolgai mind elmosódottá válnak, ha közelről nézzük őket. Hol végződik pontosan a hegy, és hol kezdődik a síkság? Hol végződik a sivatag, és hol kezdődik a szavanna? Nagy szeletekre vágjuk a világot. Nekünk jelentéssel bíró fogalmakban kifejezve gondoljuk el, s azok egy bizonyos léptéknél bukkannak fel. Carlo Rovelli
6. A tenger csak tenger, amíg le nem buksz a felszín alá, csak akkor pillantod meg a fajokat, a fenekét, a mélységeit és magasságait, amelyek egyedi vonásokat kölcsönöznek a tengereknek, ahogy a szárazföldön a sziklaformációk és az állatvilág teremtik meg a különböző területek variációit és egyedi jellemzőit. Maja Lunde
7. Az jutott eszembe, hogy milyen is a víz, amikor evezünk. A csónak sodra idővel eltûnik, az evezők felverte vízfodrok a parthoz verődnek és örökre, nyomtalanul kihunynak. Ilyen az élet a vízen: nem létezik a múlt. És ha az ember felemeli előre a tekintetét, akkor csak a jövőt látja. Charles Martin
8. Élvezzétek a tengert! Nézzétek a hullámokat! Elsőre úgy tûnhet, a hullámok sem mondanak semmit, de ha sokáig bámuljátok a tenger torkát, rájöttök, hogy a legbeszédesebb, mindent elárul. Meglesz a válasz végre a miértre is. Hartay Csaba
9. Ábrándos lelkek szerint a tenger óriási, kékes tájakat rejt méhében, s akik a vízbe fúltak, ott görögnek hatalmas halak közt, különös erdőkben, kristálybarlangokban. A folyónak viszont csak fekete mélységei vannak, ahol iszapban rothadnak a hullák. Mégis milyen szép, amikor ragyog a kelő napban, és lágyan csobog zsongó nádasokkal szegett partjai közt! Guy de Maupassant
10. Olyan vagyok, mint az óceán, nálam is megvan a dagály és az apály órája; apálykor láthatók szennyes mélyeim, de amikor a tenger vize visszaáramlik, csak a hullámaimat látni. Victor Hugo