Ugrás a tartalomra
Minél több embernek kell megegyezésre jutnia egy új összetevő megvalósíthatóságáról és minőségéről, annál kevesebb új innovációval fog előrukkolni a cég a piacon, és annál lassabb lesz a fejlesztési folyamat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazi nagy alkotásokhoz nem elég egyesek tudása és kevesek kockázatvállalása. Ehhez nagyon sok ember együttes munkája szükséges. Csak olyan feltételek mellett jön létre az új alkotás és gyorsul fel az innováció folyamata, ha a tudás, a kockázatvállalás és a munka harmonikusan összeolvad. Ha mindegyik megkapja a maga rangját, és ha akadálytalanul eljátszhatja a maga sajátos szerepét.
Marosán György
-
Egy közös vállalkozáson belül legalább egy embernek nagyon kell tudnia, hogy mit akar csinálni. Ha egyetlen ilyen valaki sem akad a társaságban, az nagy baj. Ha többen is vannak ilyenek, akkor meg lehet egyezni, össze lehet hangolni a célokat és elképzeléseket. Ez csak egyeztetés kérdése.
Szörényi Levente
-
Általános tapasztalat, hogy az új hallatára szinte kivétel nélkül mindenki hosszasan kifejti, hogy az "új" miért hibás, hogy az "új" miért nem valósítható meg. A fejlődésben jóval előbbre jutnánk, ha az "új" elvetésére fordított energia 5%-át megvalósítási lehetőségeinek kutatására fordítanánk.
Lénárd Ferenc
-
Sok innováció azon bukik el, hogy a vásárlók irracionálisan nagyra értékelik a régit, míg a gyártók irracionálisan nagyra értékelik az újat.
-
Amíg egy termék él, azaz piaca van, addig fejleszteni, tökéletesíteni kell, különben a versenyben teret vesztünk.
-
Az ötlet tehát, amolyan három-négy taktusnyi valami, ugyebár, nem több. Minden egyéb csak kitartás, türelem, kidolgozás kérdése.
Thomas Mann
-
Az innováció az emberek között történik. Minél jobban bevonódnak emberek a különböző témákba, minél nyitottabbak a különböző szintek egymásra, annál gyakoribb a szikra, és annál jobb innováció születik. Nem kell mást tenni, mint kitárni a kapukat, és teret adni az embereknek.
Chris Anderson (író)
-
Sokan úgy tartják, hogy a mennyiség és a minőség között választani kell - ha jobb munkát akarunk végezni, akkor kevesebbet kell dolgoznunk -, de kiderült, hogy ez nem így van. Ami azt illeti, amikor ötletelésre kerül sor, a mennyiség a minőséghez vezető legkiszámíthatóbb ösvény.
Adam Grant
-
Az emberek, ha sikert érnek el, azt hiszik, onnantól mindig tudni fogják, mit kell tenniük. Ha hibázunk, és egy program megbukik, nyitottabbak leszünk a változtatásra, míg ha sikeresek vagyunk, akkor jóval kevésbé akarunk a bevált recepten változtatni. Nehéz megérteni, hogy mindkét esetben ugyanannyira szükséges a változtatás. A siker tulajdonképpen csak azt jelenti, hogy még keményebben meg kell dolgozni a továbbfejlődésért.
Ed Catmull
-
Ahol kevés a versenytárs, ott esetleg könnyebb előrébb kerülni, másrészt viszont sokkal nehezebb fejlődni.
Stipsicz András