Nagy magyar télben picike tüzek, Soh`se volt olyan máglya, Mintha most ez a sok-sok titkos láng Összefogna egy láncba...! Az égig, a csillagos égig érne, És minden idegen rongy benne égne!

Kapcsolódó idézetek

1. Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken? És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben. A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket, Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem. Dés László
2. Rongy, rongy, rongy minden lengetett kendő, Minden föltartott zászló esendő, Minden ember szó dúlthangú lárma, Minden perc arca csalfa lárva. Sárközi György
3. A tûz, a szelíd szirmú láng nem hunyhat ki soha! Melegedj fel, fagyos világ, milliárd kis szoba, kint zúg a szél, dobjál szenet a tûzre, kedvesem, félek, megölne a hideg, ha nem lennél velem... Csepeli Szabó Béla
4. A te fácskáid télben, éjszakában És Isten irgalmában állanak. És ennyi minden, amit te tehetsz, És ennyi minden, amit tehetünk: Papírral, ronggyal és remegő kézzel Itt-ott egy fácskát bekötözgetünk. A rossz hírek, a hiába-betûk Összeszövődnek téli takaróba, A rongy, a papír és a Kegyelem, Ha érünk új tavaszt - Tündérkéidet tavaszig megóvja. Reményik Sándor
5. Távol orkán már hörögne; Iszonyú nagyot csattanva Az égbolt ketté hasadna, S hullana a kénkőzápor... Ah pokolkín-képes mámor! És én ezt mind, mind átérzem, Valahányszor rád emlékszem... Vajda János
6. A legtöbb láng fölemészti önmagát. Elég. Nem marad belőle sem szeretet, sem barátság, nem marad belőle tartós, hétköznapi boldogság. Ellobban és emlékké válik, vagy még azzá sem. Nem volt benne az a lehetőség, hogy mint a tábortüzek parazsa a téli hóban, meleget adjon, s élhetővé tegye a hideg éjszakát. Müller Péter
7. A boldogság egy szikrára vár Csak tőled, hogy bent lángra gyúljon, A hosszú tél a porba hulljon... Depresszió
8. Apró lánggal is hatalmas máglya gyújtható. Bikini
9. Szürke, hideg tél jött. A völgy felett az ég kémények füstjétől mocskolódott. Közelebb bújtak egymáshoz a házak, a kutyák hallgattak, csak a hó ropogott, ha le-lezuhant egy-egy ház tetejéről, vagy csizma lépkedett benne. Arcnélküli emberek jártak az utakon, azok is ritkán, boltba, kocsmába. Villanyok égtek, az udvarokra mint egy mocskos lavór vizet löttyintették ki az ablakok a negyven wattos égők fényeit. Van a világnak vége. Ilyen lehet. Jónás Tamás
10. De verseim hangoddal telve még, s a tieid az én lélegzetemmel. Van tûz, amelyet eloltani nem mer felejtés, félelem se: égten ég. Ó, hogy emlékezem most, félve-vágyva, rózsaszín, száraz ajkad vonalára! Anna Andrejevna Ahmatova