S miért akarjátok az emberi lelket az állati párával egyenlővé tenni? Nem lobog-e előttetek a lángész világa? Költészetben, képzőmûvészetben, építészetben? Nem hirdetik-e a dicsőséges monumentumok, hogy Isten szövetkezett az emberi lélekkel azoknak alkotásánál? Miért akarjátok az emberi léleknek halhatatlanságba vetett hitét leszállítani a hernyók és pillangók átalakulási ösztönére?

Kapcsolódó idézetek

1. Ó, miért nem halhatatlan az ember? Mire valók az agy tekervényei és központjai, mire való a látás, a beszéd, az öntudat, a lángész, ha mindez arra van ítélve, hogy a föld alá kerüljön, s végül a föld kérgével együtt kihûljön, és azután millió meg millió éven át értelem és cél nélkül keringjen a földgolyóval együtt a nap körül? Ahhoz, hogy kihûljön és céltalanul keringjen, egyáltalában nem kellett volna a nemlétből előhívni az embert magas, szinte isteni szellemével, és azután újra, mintegy megcsúfolásul, sárröggé változtatni őt. Anton Pavlovics Csehov
2. Valószínûleg baj van a vágyak rendjével és erőviszonyaival. Hiszen mi mással magyarázzam, hogy a pokol tüzével se lehet minket, embereket, egyetlen boldog pásztorórától elriasztani? Hacsak nem ez tesz emberré. Ancsel Éva
3. Azért helyeztelek a világ közepébe, hogy annál könnyebben láthasd meg azt, ami benne van. Nem teremtettelek sem mennyei, sem földi, sem halandó, se halhatatlan lénynek, úgyhogy mint saját magad szobrásza, magad vésheted ki vonásaidat. Állattá fajulhatsz; de szellemed szabad akaratából Istenhez hasonló lénnyé is újjászületheted magad. Giovanni Pico della Mirandola
4. Nem bírom elhinni, hogy vannak szenvedélyek, melyek egy életen át füstölögnek a lélekben, fojtott lánggal és füsttel, mint azok az alvilági égések, mint a bányatûz... Lehet, hogy van ez is; de én azt hiszem, az élet kioltja az ilyen tüzeket. Talán erősebb egy-egy szenvedély, mint az élet, az értelem, az idő. Mindent megperzsel, mindent eléget? Márai Sándor
5. Sok hibád van ugyan, de lehetőséged is, hogy legyőzd őket; mert benned olyan képességek vannak, amelyeket sem az oktatás, sem a munka nem adhat; megvan benned az, amit sem a rossz tanácsok, sem a rossz példák el nem vehetnek, a szent tûz... a lángész lobogása! Ez a tûz, sajna, semmit sem világít meg, a lángész terméketlen marad... mert látom a szemedben, ahogy a hangodból is éreztem, hogy nem ismered az igazi mûvészetet, nem hiszel a nagy mestereknek, nem tiszteled a nagy alkotásokat; a dicsőséget szereted, csak a dicsőséget, és azt is csupán önmagadért. George Sand
6. Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek. Mikszáth Kálmán
7. Úgy gondoljátok, hogy a hit nevében legyőzitek az éneteket; voltaképp azonban arra ácsingóztok, hogy átmentsétek az örökkévalóságba, mert nem elégedtek meg az itteni időtartammal. Beképzeltségetek a kifinomultságával túltesz minden evilági becsvágyon. A tietek mellett a dicsőségről szőtt álmok melyike ne bizonyulna füstnek és csalásnak? Hitetek voltaképp a nagyság kábulata, amit a közösség csak azért tûr meg, mert rejtekutakon lopakodik; kizárólagos rögeszmétek, hogy porból vagytok: az időtlenségre vágytok, s emiatt üldözitek az ember porhüvelyét szerteszóró időt. Emil M. Cioran
8. Aggályos széplelkek, akik a holtakból az élők, elsősorban a saját magatok épülésére akartok hasznot húzni, keressétek - ha úgy tetszik - szertelenségében a szenvedély nyilvánvaló bizonyítékát. Csakhogy a szenvedély éppen olyan sokféle, mint maga az ember: van közöttük emésztő és tûnődő, ábrándos és gondterhes, gyakorlatias, elvont, pepecselő, rohanó, és még sok száz. Jean-Paul Sartre
9. Miért lobogjon örökké életünk lángja? Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. A sorsot kísértik - mondja -, de ugyan mivégre? Miért hajtja az embert nyughatatlan vére? Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.
10. Nem volt hajlandó beismerni, hogy kiábrándultságának vége, újfent sorsául rendelték, hogy éppúgy érezzen, mint oly sokan mások: fájjon, féljen, higgyen, bízzék, szeressen. Visszakapta a lángot, az éltető szenvedélyt, amely egyszerre képes gyönyörködtetésre és gyötrésre, egekbe röpíti s földbe döngöli megajándékozottját; nélküle bármekkora tehetség, szerelemértelem odavész, kiszárad, elhal. Ez az égés tölt meg élettel, ez szabadítja fel az alkotóerőt, a megismerés-átélés, a teljesség vágyát. Akiben e vulkán kialszik, akkor is halott, ha a teste tovább mozog. Vavyan Fable