Szivemet szúrja a Karácsony gyantás, deres tüskéivel; emlék-sereg pusztít, harácsol, s üres hajlékomból kiver.

Kapcsolódó idézetek

1. Karácsony csenget a szörnyû télben. Alig hallom csengését. Sárga arcokat látok a hóverésben s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon kékül a gyûrûk nyoma, s torkomat fojtja az ünnepek kalácsa. Babits Mihály
2. Az emlékek fájdalmasak. A fájdalom erőt ad. A bosszúhoz.
3. A lelkem örök hajsza! Hétköznapok korbácsa hajtja! Szent titkok felett durván járok, színtelenek az imádságok. Ütnek, s ütök, hogy jobban fájjon... És így jön felém a karácsony!
4. Emléke visszacsillog, s olykor arcomra tûz, arcomra, mely fakó s elmúlt évekbe néz. Dsida Jenő
5. Hol mérgezett, fekete vér szivárog, Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést, S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon, Letépi mindíg-újból a kötést. Reményik Sándor
6. A harc hegeket hagy, láthatatlanokat is.
7. Lángokat lehelsz a télbe, selyemben kiállsz a szélbe, havas melled ormosodik, szemem érte kormosodik. Nagy László
8. Hisz mint rongyos, ócska zászló lóg lelkem testemen, idestova letépik, s maradok meztelen. Nemes Nagy Ágnes
9. Egy erős, ravasz lény hirtelen torkomból kilopta énekem, nem tör ki hang, elsiratni sem, torkomon, a fekete seben. Bella Ahatovna Ahmadulina
10. Este, mint mindennap, karcokat mélyít, mi a lelkedben itt maradt. Meg sem gyógyul, de újra ugyanúgy, mosollyal vívod meg a háborút.