Teljes félórát néztelek, kis lepke... Hogy ringott veled az a sárga virág, s bizony, ettél? aludtál? nem tudom! Mily csöndes voltál! befagyott tenger sem csöndesebb! de hogy örülsz majd, amikor megtalál és tovasodor a szél a fák felett!

Kapcsolódó idézetek

1. S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál. Wass Albert
2. Remeg a lelkem, mint a virágos fa, Ha szélzilálta kelyhe szétpereg; Ha szerteszállong színevesztett szirma S nászkoszorúját elhullatja lassan, - Nem volt jogom, hogy az én félhalk, tiszta, Szép, szivárványos hangulataimba A te lelked is bele csalogassam... Rédey Tivadar
3. Fogadd hát, Kedves, ezt a kis virágot szívesen tőlem, s e csendes dalt is. Látod, csak üdvözölnek s mit sem kívánnak Tőled, s ha megfakultak, úgyis eldobod őket.
4. De jó lenne jónak lenni, mindig, mindig csak szeretni, lelkem szállna, mint a lepke, olyan könnyû, lenge lenne. Juhász Magda
5. Hûvös szellő jött. Lement már a nap. Érdemes-e, kell-e még várni rád? Nem felelt senki. Néma volt a táj s könnyezni kezdett sok-sok vadvirág.
6. Csak egy halk sóhaj száll Szívem bársonyos partján. Te maradsz, s te voltál, Érted szívem úgy kalapál. Súgj egy titkot még, Mitől féltékeny az ég! Míg tart az örökké, Én csak veled lennék!
7. Látod, az élet elcsendesedett! Zörögnek az úton fáradt szekerek, már messze zörögnek, mert száll a sötét... Aludjál, álmodj, ez a csönd a tiéd!
8. Néz égre, földre, s nem tanál Segélyt, mivel neked Szolgálna; s búd hulláminál Nyugtatná érzeted. De mégis nyúgodj édesem! Majd én a percet ellesem, Midőn örömmel szolgálok neked, Hogy fölviditsam kintelt életed.
9. Fürödtél már a langyos levegőben, zöld ég alatt, zöld füvön hemperegve? Hát most fürödsz. Nézd, egész elveszünk a virágok közt, ahogy hemperegve ölelkezünk a langyos levegőben! Szabó Lőrinc
10. Hangod hallom, ha fúj szél, Mondd, hol maradsz, ha a csend kísér? Elsuttognám minden titkomat, Vágyom rád, oly` messze vagy. Zanzibár