Téma
Após idézetek
-
Nyugalmas állapotban a szerelem elveszíti körvonalait, vonásai elmosódnak: nem is tudjuk, valóban vele van-e dolgunk. Összeveszés vagy megcsalás kell ahhoz, hogy felismerjük arculatát, és tisztán lássunk benne. Csakis akkor csinálhatjuk meg a mérleget, és állapíthatjuk meg, vajon továbbra is ragaszkodunk-e egymáshoz, vagy gyûlöljük egymást, vagy pedig közömbösek lettünk egymás iránt. Étienne Rey
-
A természeti világ és változatos lakói - saját fajunk többi tagjával együtt - körbeveszik testünket, és benépesítik azt az "élőhelyet", amelynek a testünk is élő része. Testünk belső ökoszisztémája analóg a természeti világgal. Mindannyian egy nagyobb egészbe illeszkedünk, és mindegyikünk önmagában is egy hasonlóan egységes és összefonódó totalitást tartalmaz - ökológiát az ökológiában. Jonathan Reisman
-
Csak baktériumsejtből ugyanannyi él a testünkben, mint emberi sejt. És az összes többi lényről még nem is beszéltünk. Úgy tekinthetünk magunkra, mint egy fára az esőerdőben. Nemcsak magában áll, hanem mindenféle rovarnak, madárnak, majomnak, hüllőnek, más növénynek stb. is otthont ad. Ugyanígy mi is többek vagyunk magunknál, egész ökoszisztémát alkotunk. Otthont adunk mindenféle élőlénynek, akiket nem igazán érdekel, hogy örülünk-e a jelenlétüknek. Nicklas Brendborg
-
Ha egy könyvet írnék: "A világ, ahogy én találtam", akkor ebben be kellene számolnom testemről, és meg kellene mondanom, mely tagok engedelmeskednek akaratomnak, s melyek nem stb. Ez ugyanis módszer a szubjektum elkülönítésére, vagy inkább annak megmutatására, hogy bizonyos lényeges értelemben nincs szubjektum: ugyanis egyedül róla nem lehetne szó e könyvben. Ludwig Wittgenstein
-
Az igazságon túli világban az irracionalitásra épülő narratívák dominálnak a tényeken alapuló gondolkodás felett, melynek ártalmassága nem csupán a tudomány, hanem a természet, a gazdaság, az egészség, a politika, a kultúra és a közösségi élet területein is megnyilvánul. Még nem világos, hogy ez az objektív valóságot elnyelni készülő árnyékvilág csupán egy az időnként felbukkanó anomáliák közül a történelem tér-idő szövetében, vagy az emberiség végleg az intellektuális hanyatlás korszakába lépett. Boldogkői Zsolt
-
Milyen is a gyerekek természete? Próbálkozzunk a következő hasonlattal! Két kutatónak tanulmányt kell írnia a tigrisekről. Az egyik elmegy az állatkertbe, és ott tanulmányozza a tigrist. Milyen jelentést fog írni? Azt fogja írni, hogy a tigris föl-alá járkál a ketrecben. Nem szeret vadászni, szereti, ha etetik. A másik kutató kimegy a szabadba, és azt írja, hogy a tigris jól fut, vadászik stb. Mindezt azért mondom, mert sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunk természetét tekintve is rövidlátók legyünk, mint azt a kutatók tették. Azt gondoljuk például, hogy a gyerekek valódi természete a ketrecben tartásból következik.
-
A megcsalásról értekezni fölösleges, mert minden csak teória, azonban az életben csak úgy megtörténik. És van, hogy teljességgel hormonális és jelentéktelen a jövőre nézve, azonban akkor és ott elkerülhetetlen. De ha már az ember megtette, bevallani gyengeség és önzés, mert a másikat terheled, hogy te magad megtisztulj. Minden kapcsolatba kellenek titkok. Azonban ha abba a másikba beleszeretsz, színt vallani kötelességed. Mindegyik féllel szemben. Tisza Kata