Téma
Bölcsesség idézetek
-
Egy lovat lehet úgy idomítani, hogy mire befejezzük, megnyerjük magunknak. Amennyire engedi. Egy jó ló önállóan kiokoskodik dolgokat. Látni lehet, mi lakozik benne. Nem fog egyféleképp viselkedni, amikor figyeljük és másképp, ha nem. Mindig ugyanolyan. Ha idáig sikerül eljuttatni egy lovat, aligha vehetjük már rá, hogy olyat tegyen, amiről tudja, hogy rossz. Küzdeni fog velünk. És ha rosszul bánunk vele, az olyan neki, mintha megölnénk. Egy jó ló lelke igazságos. Cormac McCarthy
-
Egyetlen baktérium az agyvízben, és meg vannak számlálva a napjaid. A sejtek erőlködnek, megfeszítve küzdenek azért, hogy megőrizzék a bőr ellenálló képességét, hogy a legparányibb betolakodó mikroorganizmus se kerülhessen a szervezetbe. De elég csak néhány pillanatra halottnak lennünk, és a sejtek, amelyek addig szorosan egymásba kapaszkodtak, feladják, rések támadnak az addig tökéletesen záró szervezet falán. Vége a harcnak, többé semmi sem óvhat és őrizhet meg bennünket a betolakodóktól. Mikrobák seregei állnak bevonulásra készen. Jannah Loontjens
-
Csak egyetlenegyszer futhatsz neki az előtted álló napnak. Huszonnégy órával gazdálkodhatsz, nem többel és nem kevesebbel. Szinte észre sem veszed, már el is repült és örökre elveszítetted. Igyekszel majd, hogy a lehető legtöbbet hozd ki belőle? Biztatod-e majd magad, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsd, amire képes vagy? Mi mindennel töltöd meg a mai napot, mielőtt kicsúszik a kezeid közül és alámerül a múlt hullámaiba? Ha holnap megkérdik, mit csináltál ma, tényleg beéred egy lemondó "semmivel"? Ryan Holiday
-
Senki másnak nincsenek olyan nézőpontjai, sztorijai, élethelyzete, mint pont neked. Más szituációk edzettek és tettek olyanná, amilyen vagy, mást tanultál, más emberekkel dolgoztál együtt, mások a tapasztalataid. Egy bizonyos közösség majd a te szavaidra reagál, mások egy hasonló témában építkező kolléga követői lesznek - és ez teljesen rendben van így. Oravecz Nóra
-
Így hat az emberre a horgászat: nem aggódik és nem dühöng olyan dolgok miatt, amelyek nem számítanak. Csak a víz számít, a zsinór, az úszó és a horogra akadt hal, amely a sötét vízben sodródik. Mielőtt észbe kapna az ember, máris feltartóztathatatlanul befonja a kellemes, céltalan dolgok hálója. H. E. Bates
-
- Itt tudlak téged. Ez jó. Ha nem volnál itt, fogalmam sincs, mi lenne. Megőrülnék. - Dehogy - simítok végig a haján. - Megszoknád azt is, ha nem lennék itten. - Miért bántasz? - Nem bántalak, kedves. Ez az igazság. Mindent meg lehet szokni, még azt is, ha valaki hiányzik. - Te meg bírnád szokni, hogy én hiányzok? - Megszokni...? Mit feleljek? Õszintén meggondolva: nem tudom. De azt hiszem, el lehet viselni mindenkinek a hiányát. Illúzió, széplelkek képzelgése, hogy emberek belepusztulnak valakinek az elvesztésébe... Szilvási Lajos