Téma
Bölcsesség idézetek
-
Nap mint nap korán kelni, délután ötig-hatig egy kemény széken görnyedni, ügyfelekkel bajlódni évi két hét pihenőszabadsággal, nem, ezt nem nekem találták ki. Számoltam azzal, hogy a kötetlen életmóddal lesz részem nélkülözésben is bőven, de akkor is azt választottam. Ennyi kockázattal tartozik az ember önmagának a viszonylagos szabadság érdekében. Bodor Ádám
-
A nő olyan, mint a gyöngy. (...) Néha évekig, néha egy egész életen át egy osztrigában rejtőzik. De amint egyszer napfényre kerül, gyorsan elfelejti a múltját. Amennyire rejtőzködött a múltban, annyira meg akarja magát mutatni; amennyire zárkózott volt, annyira ki akar majd nyílni. És amikor eljön ez a pillanat, már senki nem tarthatja vissza. Õ maga sem. Elif Safak
-
Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba. Jean-Jacques Rousseau
-
A mi életünkben is van olyan pont, ahonnan nincsen visszatérés. Aztán ritkán ugyan, de előfordul, hogy eljutunk egy olyan pontig, ahonnan nincs előremenetel. És amikor az eljön, legyen jó vagy rossz, nem tehetünk mást, mint azt, hogy beletörődve elfogadjuk. Ilyen a mi életünk ugyanis. Murakami Haruki
-
Amikor egy szektor öt vállalatra - vagy négyre, háromra, kettőre, vagy netán csak egyre - zsugorodik, eltûnik a kollektív cselekvés problémája, marad helyette a belterjesség, az iparági vezetők közötti elkerülhetetlen összejátszás. Végül is egy olyan iparágban, ahol néhány vállalat ural mindent, a vezetők többsége valószínûleg az összesnél vagy legalábbis a legtöbbnél megfordult már. Ismerik egymást, együtt nőttek fel, és egymás társasági életének szereplői. Cory Doctorow