Téma
Csillagászat idézetek
-
A hatékony önmegtartóztatás titka, hogy előbb felismerjük, hogy erős kényszer hatása alatt elveszítjük a dolgok felett az irányítást, majd akkor gyakoroljuk, amíg még efelől szabadon dönteni tudunk. Amint a kényszer, hogy fogyasszunk, felerősödik bennünk, az örömkeresés és/vagy a fájdalomkerülés vonzerejének már képtelenség ellenállni. Amikor a vágyak átveszik az irányítást, ott már nincs menekvés. Viszont ha fizikai akadályokat emelünk önmagunk és a drog, illetve a kényszeres viselkedés közé, azzal tulajdonképpen valahol a vágy és a cselekvés között megakasztjuk az egész folyamatot. Anna Lembke
-
A jövőtől félni nemcsak gyávaság; a tudománytól, a technológiától félni pedig nézetem szerint bûn. A technológiát nem szabad ellenezni, a technológiát irányítani kell. Nem a tudást, mert annak nincsenek korlátai. De amikor a tudás gyorsan szaporodik, amikor mind többet és többet tehetünk, akkor óvatosnak kell lenni, hogy amit teszünk, nehogy félresikeredjék. Teller Ede
-
Bármit tesz az ember, az vagy rákot okoz, vagy meggátolja a rákot. Elviekben, ha elég alapos vizsgálatba kezdenénk, akkor megállapíthatnánk, hogy mi a válasz. De ezek a hatások rendszerint olyan csekélyek, hogy nyugodtan elhanyagolhatjuk őket. Attól, hogy észlelhetők, még nem biztos, hogy számítanak. Jordan Ellenberg
-
Ha látod a sûrû búzatáblát, gondolsz-e arra, mennyiféle magnak kellett elpusztulnia, hogy ezek kikelhessenek? Aztán learatják a búzát, táplálék lesz és visszakerül a földbe. Csíraként elpusztulni, vagy kivirulva tündökölni: tulajdonképpen mindegy. "Mindegy": ez a lét igazi neve. A mindennapi élet számára ez a tanítás érvénytelen. De te, ki a teljes reménytelenségig eljutottál: ha bármiben bizonytalan vagy, mielőtt megoldást keresnél, jusson eszedbe: Mindegy. Weöres Sándor