Téma
Csillagászat idézetek
-
A hívők (...) álláspontjuk alátámasztása végett olykor arra a sok tudósra hivatkoznak, aki hívő maradt. Valóban, az egyik vagy másik részterületen folytatott tudományos kutatómunka érintetlenül hagyhatja a tudós vallási előítéleteit: elegendő, ha valamely másik területen nem veszi tudomásul a tudományból folyó következtetéseket, vagy nem hajlandó saját tudományos eljárását filozófiai síkon általánosítani. Így a fizikus hiheti azt, hogy az életet Isten teremtette, a biológus, hogy van lélek, a pszichológus, hogy az erkölcs a kinyilatkoztatás eredménye. A tudományok mai specializációja a tudományos tevékenység elaprózódásával és szétforgácsolódásával jár együtt. A tudományos eredmények filozófiai jelentőségét csak külön mérlegelés segítségével lehet összegezni.
-
Az igazi nagy alkotásokhoz nem elég egyesek tudása és kevesek kockázatvállalása. Ehhez nagyon sok ember együttes munkája szükséges. Csak olyan feltételek mellett jön létre az új alkotás és gyorsul fel az innováció folyamata, ha a tudás, a kockázatvállalás és a munka harmonikusan összeolvad. Ha mindegyik megkapja a maga rangját, és ha akadálytalanul eljátszhatja a maga sajátos szerepét. Marosán György
-
A múlt - a közhiedelemmel ellentétben - egyszerû: az emlékeket szûrjük, alakítjuk, történetté változtatjuk. A történetek meg épp olyanok, amilyennek csináljuk őket; mondatok: itt írom, kihúzok, hozzáírok, úgy, ahogy én akarom. A részletek eltûnnek, kihullanak vagy lesüllyednek az emlékezetbe, jobb esetben betokosodnak és néha-néha feltörnek váratlan zavart okozva; rosszabb esetben dolgozik és megváltoztatják a lélek kötéseit, szorongássá alakítva a jövőtől való aggódás kapcsolásait. Braun Róbert