Téma
Csillagászat idézetek
-
A kormányzatok, amennyiben tartósnak bizonyulnak, hajlamot mutatnak az arisztokratizálódásra. A történelem egyetlen kormányzatának sem sikerült ezt a tendenciát megkerülnie. És ahogy az arisztokrácia fejlődik, a kormányzat mind inkább kizárólag az uralkodó osztály érdekeit igyekszik érvényesíteni - legyen ez az osztály örökletes nemesség, üzletbirodalmak oligarchiája vagy vaskalapossággal körülsáncolt bürokrácia. Frank Herbert
-
Nem vagyunk pótolhatatlanok. És mi következik ebből? Hogy a halál nem tud ám itt valami eszeveszetten nagy pusztítást végezni. Mert mindig van másik, tudod, ahogy a bohóc mondja a cirkuszban. Ha a fater meghal, itt vagyok én. Ha én is meghalok, akkor is lesz olyan a világban, amilyen én vagyok. Érted? Mindig lesz másik, aki miután mi meghaltunk, a helyünkre áll. Ez is azt bizonyítja, hogy az élet erősebb a halálnál. Sőt, a cserepadja is sokkal jobb. Ha pedig az élet erősebb a halálnál, most jön a konklúzió, akkor az élőknek nincs miért félniük. Cserna-Szabó András
-
Minden nacionalizmus zsákutca. Próbáljuk csak meg a jövőbe vetíteni őket, és meglátjuk, hol a határuk. Onnantól aztán nincs kiút. A nacionalizmus mindig a nemzetalkotó elvvel ellentétes mozgás. Kirekesztő jellegû, míg a nemzetalkotó elv befogadó. A konszolidáció korszakaiban mindazonáltal pozitív érték és magas szintû norma a nacionalizmus. De már minden nagyon is konszolidálódott, a nacionalizmus már csak hóbort, s ürügy, ami csak arra jó, kitérjenek egyesek az alkotás és a nagy feladatok elől. Az, hogy milyen eszközökkel él, és hogy miféle embereket lelkesít, ékesen bizonyítja, hogy a nacionalizmus a történelmi teremtő munkának épp az ellentéte. José Ortega y Gasset
-
A legjobb intézetekben ma már tilos a kényszerzubbony, az ajtókat sem zárják, lobotómiát pedig jóformán egyáltalán nem végeznek - de továbbra is alkalmazzák mindezek körmönfontabb megfelelőit és különféle nyugtatókat, amelyek a rácsokat és a lakatokat a páciens elméjében helyezik el. Ronald David Laing
-
Minden elme egyedi, és egyedi módon is hibásodik meg. Az én elmém kissé máshogy hibásodott meg, mint mások elméi. A tapasztalataink fedik ugyan egymást, de száz százalékig sosem egyeznek meg. Az olyan címkék, mint "depresszió" (és "szorongás" és "pánikbetegség" és "kényszerbetegség"), csak akkor hasznosak, ha tudatában vagyunk, hogy az ilyesmit mindenki másképp éli meg. Matt Haig
-
Nincs könnyû házasság. Nincs könnyû szeretet. A hit pedig persze, hogy nem könnyû. Bármikor, bármilyen formában beüthet a tragédia, az élet egy csapásra ijesztővé és keménnyé válhat. Kiabálunk, sírunk, a földre rogyunk és ökölbe szorított kézzel szitkozódunk, hogy nem akarjuk tovább csinálni. És ilyenkor adódnak a legnagyobb lehetőségeink és a legfontosabb választásaink. Allison Pataki
-
A restséggel szemben egyedül az igazság szakadatlan keresése lehet hatásos. Mivel egyedül ez biztosíthatja, hogy fölismerjük, mit is kell tennünk, s hogy valóban meg is tegyük, amit egyszer felismertünk. Minden egyéb tevékenység lényege szerint restség, aktív vagy passzív elodázása annak, aminek elvégzésére megszülettünk. Pilinszky János
-
A botránygerjesztéssel a józan tények csak ritkán képesek versenyre kelni. Alig keltenek izgalmat vagy érzelmi hatást, gyakran egyszerûen csak szárazak és avíttak. A valóságos dolgok ráadásul kényelmetlenek is, tehát nem nevezik nevükön, hanem inkább elbagatellizálják őket. Aki az elbocsátások szót a karcsúsítással helyettesíti, probléma helyett kihívásról beszél, a visszaesést negatív növekedésnek nevezi, vagy a hazugságokat alternatív tényeknek minősíti, megváltoztatja az emberek gondolkodását. Yvonne Hofstetter
-
Nem mindenki lett volna ennyire gyáva, de sokan ugyanúgy tettek volna, mint én. Sokan ugyanezt gondolták volna, hogy ezt még kibírom, ezt az egy napot, aztán még egyet, holnap majd beszélek, vagy holnapután, vagy talán valamikor. És bele se gondol közben az ember, hogy a titok napról napra növekszik, minden perccel erősebb lesz és kimondhatatlanabb.