Téma
Emlékezés idézetek
-
Minden egyes teljesítmény, amely megtölti életrajzom oldalait, a fogantatásom pillanatában kezdett formálódni, az embriólét kilenc hónapján át, megérkezésemkor vett legelső lélegzetemig. Visszatekintek most arra a tizenkilenc hónapos kiskrapekra, amint ott hever a hóbucka tetején: annak a kicsi fiúnak egyetlen sejtje sincs már itt a földön. Mégis, az abban a testben lakozó én ugyanaz az én, aki visszaemlékszik minderre közel hetven év múltán. Wayne Dyer
-
A szorongás egy folyamat. Mozgásban van, hol vadul, hol lomhán, de mindig körbe-körbe jár. Határozott célja van, az, hogy a gondolkodás révén bizonyosságot nyerjünk. Ezen a ponton fontos különbség van a szorongás és a félelem között: a szorongásnak az a célja, hogy megszüntesse önmagát. A félelem állapot, míg a szorongás cselekvés. Egy póktól például nem szorongunk. Attól félünk. Ha félünk valamitől, óvakodunk tőle. Nem szükségszerû, hogy megkérdőjelezzük, jogos-e a félelmünk. Roland Paulsen
-
Az egyértelmû, hogy az univerzumban létezik az élet, erre mi vagyunk a bizonyosság. Ez azt jelenti, hogy az emberiségnek hatalmas, meggyőző, néha lelkesítő, máskor pedig kijózanító adathalmaz áll a rendelkezésére referenciaként, amikor bármilyen más, az univerzumban esetlegesen létező - vagy a múltban létezett - intelligens élet cselekedeteiről és szándékairól gondolkodik. Az ember az egyetlen olyan intelligens faj, amelyet alaposan tanulmányozhattunk, és nagy valószínûséggel segít felvázolni, hogyan viselkedhetnek a világegyetemben más értelmes, valaha volt, jelenlegi vagy jövőbeli életformák. Avi Loeb
-
Nem szabad az intelligenciát összetéveszteni a tudással. Az intelligencia arról szól, hogy hogyan dolgozza fel valaki a kapott információkat, és nem feltétlenül arról, hogy mit tud vagy hisz az illető. Egy intelligens ember összetett indoklást dolgozhat ki a hite védelmében, akkor is, ha az a hit teljességgel hamis.
-
Rendre előfordul az emberrel, hogy nem biztos benne, meddig tart a valóság, és hol kezdődik az irrealitás. Úgy tûnik, minduntalan át-átlépjük a kettő közötti mezsgyét. Mint egy határnyiladékot, amelyen úgy jövünk-megyünk egyik országból a másikba, ahogy épp kedvünk tartja. Pedig jobb óvatosnak lenni, különben azon kapjuk magunkat, hogy fogalmunk sincs, melyik oldalon vagyunk épp. Murakami Haruki