Téma
Félelem idézetek
-
A felismerések olyanok, mint egy-egy meggyújtott mécses egy sötét szobában. Amíg sötét vesz körül, addig minden szobában lévő tárgyat ellenségesnek érzékelsz az ismeretlenségük miatt, félelem, kétségbeesés, majd düh, harag képződik. De ha már elég sok idő eltelt, rájössz, hogy vannak mécsesek is, melyeket meggyújtva fény derül a kis igazságokra. Robert Lawson
-
Az utazás távolságot teremt, és kibillent a közvetlenség biztonságot ígérő közelségéből. Kérdéseket vet fel, és kétségeket ébreszt nem csak a látottakkal, hanem saját látásmódunkkal, önnönmagunkkal szemben is. Lehetőséget ad a rácsodálkozásra, az elemi felismerésekre, a világ csodáján érzett ámulatra.
-
Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket. A kétségeink, démonaink, korlátaink legyőzésének kulcsa, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy azt tesszük, amit kell. Ha bizonyosság van bennünk, akkor nemcsak képesek vagyunk rá, hanem meg is csináljuk.
-
Érezze át a félelmeit - nevezze meg és fogadja el őket, beszéljen róluk azokkal, akikben megbízik, majd cselekedjen, függetlenül attól, hogy mennyire érzi magát kényelmetlenül. Az emberek az ön döntésére várnak. Vezesse hát őket! Kit érdekel, hogy ön hogy érzi magát? Tegye meg, amit szükségesnek tart, az érzelmek feldolgozása utána is ráér.
-
Köztünk a legbátrabb ember is fél önmagától. A vadember öncsonkítása tragikusan él tovább abban az önmegtagadásban, amely korlátokat szab életünknek. Meg vagyunk büntetve azokért a dolgokért, melyeket visszautasítunk. Minden impulzus, melyet megfojtani igyekszünk, ott tenyészik a lelkünkben és megmérgez minket. A test vétkezik egyszer és végzett vétkével, mert az akció a tisztulás egyik módja. Semmi sem marad meg belőle, csak egy gyönyör emléke vagy egy megbánás gyönyöre. Az egyedüli módja, hogy megszabaduljunk egy kísértéstől, ha megadjuk magunkat neki. Állj ellent neki és a lelked belebetegszik a vágyódás után, amitől maga tiltotta el magát, az epekedéstől az után, amit szörnyeteg törvényei szörnyeteggé és törvénytelenné tettek. Oscar Wilde
-
A hadviselés a legborzalmasabb élmény, amit az élet tartogathat valaki számára (...). A halálos félelem természetellenesen elevenné változtatja a világot: a színek élénkebbek, a félelem erősebb, az öröm felfokozottabb. Csak akkor látszanak emberinek az ellenséges és baráti halottak, ha már vége van, és csak ekkor lesz úrrá az ember lelkén a megbánás és a kétség. John Gilstrap
-
A nemzetünk hozzá van szokva a félelemhez. Ha őszinte akarok lenni nemcsak hozzátok, hanem önmagamhoz is, akkor azt kell mondanom, ez nem csak a nemzetre vonatkozik, hanem az egész világra, és nem csak egyszerû megszokás, hanem függőség. Az emberek sóvárognak a félelem után. A félelem mindent igazol. Azt is, hogy fokozatosan lemondunk a szabadságunkról; a végén már azt is eltûrjük, hogy minden lépésünket szemmel tartják, és olyan adatbázisokban rögzítik, amelyekhez egy átlagember soha nem fog hozzáférni. A félelem teremti, meghatározza és alakítja a világunkat, és nélküle a legtöbben aligha tudnának mit kezdeni magukkal. Az őseink egy korlátok nélküli világról álmodtak, mi meg arról, hogy új korlátok mögé szorítjuk az otthonainkat, a gyerekeinket és önmagunkat. Napról napra tovább szûkítjük a mozgásterünket, egy olyan fokú biztonság nevében, melyre hiába is törekszünk. Egy lehetőségekkel teli világot vettünk át az elődeinktől, és összezsugorítottuk. És elmondhatjuk ezek után, hogy biztonságban érezzük magunkat? Mira Grant