Téma
Feleség idézetek
-
Eljön majd az a nap, amikor kevés lesz a vonzalom. Amikor nem lesz elég az, hogy van szikra. Nem fog érdekelni. Nem fogsz hinni neki, mert jól tudod, hogy szikrák lehetnek, de amilyen hirtelen jönnek, olyan hirtelen el is tûnhetnek. Megtanulsz mélyen a dolgok mögé nézni, józanul ítélkezni és nem hinni a varázslatnak. Lesz varázslat, de másképp. Az igazi varázslat a mélységből jön, nem a pillanatból - vagy ha mégis, az csak ideiglenes. Nem tart örökké. Oravecz Nóra
-
Hogy bajban ismerszik meg a jó barát, szerintem baromság. Amikor az ember bajban van, akkor tobzódnak körülötte az emberek, sajnálkoznak, kíváncsiskodnak, és örülnek, hogy ők jobb helyzetben vannak nálad. Persze vannak kivételek, de alapvetően szerintem ilyen az emberi természet. Jobban el tudja viselni, ha más rosszabb helyzetben van, mint ő maga. Na, de ha jobb az életed, akkor már nehezebb jó barátnak lenni. Amikor tükröt tartasz eléjük, és magát rosszabbnak látja, na, azt már kevésbé szeretik az emberek. Papp Csilla
-
Szüntelenül dicsekednek nekünk azzal a nagy haszonnal, melyet a vallás hajt a politikának, de csakhamar rájövünk, hogy a vallási nézetek elvakítják mind az uralkodókat, mind a népeket, és nem világosítják fel őket sem igazi feladataikról, sem igazi érdekeikről. A vallás igen gyakran csak féktelen és erkölcstelen kényurakat formál, akiket kiszolgálnak meghódolásra kényszerített rabszolgáik. Jean Meslier
-
Te olyan kedves vagy. Lehet, hogy nem kéne ilyen kedvesnek lenned hozzám. Nem gondoltál még erre? Lehet, hogy minél kedvesebb vagy, annál jobban kihozod belőlem a sárkányt. Olyan ez, mint valami szörnyû láncreakció. Újra meg újra visszapattanunk egymásról, és a helyzet egyre csak romlik: minél kedvesebb vagy, annál jobban az agyamra mész vele. Mert én nem érdemlem meg, hogy jó legyél hozzám. Hiszen én egy kibírhatatlan sárkány vagyok.
-
Te azt hiszed, hogy egyik hazugság olyan, mint a másik, és látszólag igazad is van. De nincs. Kitalálhatok bármit, bolondot ûzhetek az emberekből, az orruknál fogva vezethetem őket, csirkefogó módjára viselkedhetek anélkül, hogy hazugnak érezném magam vagy hogy furdalna a lelkiismeretem; ezek a hazugságok, ha így akarod őket nevezni, én magam vagyok, olyan, amilyennek születtem, az ilyen hazugságokkal nem színlelek semmit, az ilyen hazugságokkal voltaképpen igazat mondok. De vannak dolgok, amelyekről nem tudok hazudni. Vannak dolgok, amelyeknek a velejéig hatoltam, amelyeknek felfogtam az értelmét, amelyeket szeretek és komolyan veszek. És itt nem ismerek tréfát. Ha itt hazudnék, önmagamat gyaláznám meg. Milan Kundera
-
Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni... Truman Capote
-
Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tûz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyûlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.
-
Csak a szerelmes ember látja meg imádottjának minden rejtelmes szépségét, mint ahogy csak a mûvész tudja kihüvelyezni a világ titokzatos jóságát. Egyedül a szeretet képes arra a csodára, hogy egy embert meglásson. Azt hiszem, hogy a szeretetnek nincs is más forrása, mint az ismeret; a gyûlölet vagy közömbösség pedig abból ered, hogy nem ismerünk valakit, idegenkedünk tőle. Szini Gyula
-
Kell olyan órákat teremtenünk, amikor nem a lábunk elé, hanem a csillagokra nézünk, hogy megpillantsuk a valódi útirányt és távlatot. Az ember egy sûrû erdőben lehet, hogy csak a következő fát látja, de ha nem veti a tekintetét a sarkcsillagra, nemhogy az erdőből nem fog kitalálni, de még a következő lépését sem tudja jó irányba megtenni. Müller Péter