Téma
Halál idézetek
-
Mikor az emberek együttesen őrülnek meg, mert letöltik az összes elmebeteg üzenetet a levegőből, mikor nem marad fa, mert szükség volt minden papírra az újságnyomtatáshoz, és ezért nem marad oxigén lélegezni, akkor a mûholdak megsülnek a túlhasználástól és leesnek az égből. És kétségbeesett mobilhívásokat teszünk a szeretteinknek, mialatt nézzük az anyaföld végnapjait a reality tv-n. A kommunikáció újból olyan lesz, mint amilyen a kezdetben volt.
-
Azt olvastam valahol, hogy ha az ember meghal, akkor a lelke kiszáll a testéből, és látja a földi porhüvelyét. Bár én fizikailag nem haltam meg, a lelkem mégis elhagyta a testemet és kissé távolabbról figyelte a történéseket. Bence ugyan fel sem állt az asztaltól, mégis puszta kézzel kitépte a szívemet, a földre dobta és megtaposta. (...) A testem kibotorkált a dolgozószobából és megtámaszkodott a folyosó falánál. Most hogyan tovább?
-
Úgy érzi magát, mint egy operációs rendszer, gondolta, reménytelenül lefagyva, az időn kívül, egy másik ablakban, egy inaktív ikonban a kozmikus asztalon: szeme előtt égszínkék csempéket látott a falon, a padlón, a plafonon, kék képernyővé összeolvadva, a halál kék képernyőjévé, fatal error, végzetes lemezhiba.
-
Ritka nap, hogy most is ne jusson eszébe a felesége, s meg ne emlékezzék a mulandóságról, mikor egyszer csak ő is majd kifeslik az életből, csendes, mozdulatlan halott lesz, szépen elszólítják innen a temetőbe, és sohasem fogja többé látni a Brezinát, sem a veres aklot, sem a kilenc vezérkost, sem a száz bársonyürüt, miknek nincsen másuk széles e világon. És a nap azután is csak így fog sütni, mint most, s az erdő akkor is oly rejtelmesen fog susogni, mint ma, a fû nőni fog tavasszal, a patak vize fölenged meg befagy, új báránynemzedék vígan ugrándozza körül az ismerős bokrokat - csak ő nem lesz itt soha többé. Mikszáth Kálmán