Téma
Igazság idézetek
-
Egyedül álltam a tömegben, hallottam a saját lélegzésemet és gondolataimat. Hangok szûrődtek be a fülemen keresztül az agyam egyes zugaiba, ahol próbáltak maguknak helyet bérelni, de sehogyan sem sikerült nekik. Ezek a sóhajok, ezek a szavak nem érhetnek el hozzám. Ez nem történhet meg. Ez csak valamilyen rossz álom lehet, én nem állhatok itt. Nem lehetek statiszta egy olyan darabban, amelyet nem is színházban játszanak. Ez gonosz tréfa a sorstól. Egyre csak ömlöttek a könnyek körös-körül mindenhonnan. A fájdalom szaga már olyan erősen beleivódott az érzékszerveimbe, hogy nem tudtam nem érezni. Lassan emésztett el, mint ahogyan bekebelezi a fuldoklót a mérges gáz. Fojtogatott, és nem tehettem ellene semmit. Papp Csilla
-
Ha mindenki ráeszmélne, hogy születése óta egyedül van, és haláláig biztosan egyedül is marad, akkor talán változhatna errefelé valami. Ha az ember nem mindig a másiktól várná azt a sok jót, amire az életben vágyik (szeretet, szerelem, odafigyelés, törődés, bátorítás, virág, fagyi stb.), és amit a másiktól soha nem fog megkapni, hanem egyszerûen kiszolgálná magát, csak elvenné a polcról, amit akar - akkor talán nemcsak szebb, de egyszerûbb is lenne a világ. Nem fogsz kapni semmit a másiktól, mert 1. nincs másik; 2. ha van is másik, nincs neki olyan, ami neked kéne; 3. ha van is másik, és történetesen van is olyanja, ami neked kéne, majd hülye lesz odaadni! Cserna-Szabó András
-
Nem vagyok különösebben szomorú, bizonyos életkor fölött sokak alapállapota a szomorúság, ez teljesen természetes, én úgy érzem, túlléptem azon, hogy az életem nem olyan, mint amilyennek egykor elképzeltem, és különösebben az sem foglalkoztat, hogy egy napon majd nyomtalanul eltûnök. Mán-Várhegyi Réka
-
A múltat jobbára a jelen alakítja. Ha az ember kiábrándult és elkeseredett, sötétre színezett gondolkodása csak azokat az eseményeket emeli ki a múltból, melyek igazolják mai elkeseredését. Ám ha igyekszik a tényeket tényekként kezelni; ha nem azt kutatja, mi nem mehet, hanem azt, mi mehet, ha a problémát kérdésként kezeli, mely válaszra vár, nem pedig újabb sorscsapásként; ha a valóság bonyolult közegéből azokat az elemeket lúgozza ki, melyek pozitív tettekbe ötvözhetők – nos, akkor az emlékezete is segíteni fogja ebben. A mélyből azt fogja felhozni a fényre, ami segíti, hogy helyt tudjon állni a mában. Ilyen egyszerû ez. Ilyen egyszerû ez, mert az emberi emlékezés szelektív: sugara mindig arra esik, ami segít igazolni mai látásmódunk helyességét. Ha kétségbeesettek vagyunk, a kétségbeesésünkben segít, ha a megoldásokat keressük, akkor a megoldásokban.
-
Ha boldogok vagyunk, akkor pozitívan fogjuk értelmezni mindazt, ami felmerül, ám ha stresszesek és levertek vagyunk, akkor nagyobb valószínûség szerint fogjuk negatívan értelmezni a történteket; sőt, aktívan keressük a negatív sztorit alátámasztó bizonyítékokat, és minden ellenkező bizonyítékot figyelmen kívül hagyunk. A tudatos jelenlét gyakorlásával megtanulhatjuk ezeket a történeteket akként kezelni, amik valójában - tündérmesék, nem pedig tények.
-
Adjon a jó isten, Boldog ünnepeket! Mindenféle jókkal Lásson el titeket. Az öreg nagyapám Ily köszöntőt hagyott, Örvendjetek vígan, Jézus feltámadott. Öröm ez tinéktek, Énnekem és másnak, De én is örülök A hímes tojásnak. Adjanak hát nékem Néhány piros tojást, Hogy jó kedvvel menjek Az utamra tovább.
-
Mire megérkezik a hó, az ősz már elvégezte a munkát, elrendezte a leveleket, eltakarította a nyarat az emberek emlékeiből. A télnek annyi a dolga, hogy betoppan a hóval és a mínuszokkal, bezsebeli a dicséreteket, mint az a férfi, aki húsz percig állt a grillsütőnél, de még életében nem terített meg egy asztalt. Fredrik Backman