Téma
Igazság idézetek
-
Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj. Szabó Magda
-
Kár, hogy a szeretethez két ember kell. Akkor jó, ha ketten vagyunk, mert ketten tudjuk szeretni egymást. Egyedül nehezebb, rejtett, elszigetelt érzelemben. A magányos szerelem olyan, mint a zuhanás, mely sosem ér földet. Belezuhanok a sötétbe, a tenger vak, nagy hullámzása sodor magával, kísértőn és kimondhatatlanul furcsán. Ha az ár magával ragad, elveszítek mindent, amim van, és végül nem marad más, csak magány.
-
Régebben a tőkehalat Alaszkától egészen Kínáig szállították. Nagy tartályokban tartották őket a hajón. És mire a tőkehal elérte Kínát, a húsa pépes és íztelen lett. Ezért egy fickó azzal az ötlettel állt elő, hogy ha a tőkehalakat ilyen nagy tartályokban szállítjuk, akkor rakjunk melléjük néhány harcsát is, mert a harcsától mozgékonyak maradnak a tőkehalak. Vannak olyan emberek, akik ilyen harcsák az életben, folyamatos mozgásban tartanak minket. Elgondolkodtatnak, életben tartanak. Köszönetet mondok Istennek a harcsákért, mert unalmasak és lusták lennénk, ha nem állna mellettünk olyan valaki, aki az uszonyunkat csipkedné.
-
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fûszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Wass Albert
-
Az apa és lánya közti természetes kapcsolat, a kötődés köztünk sosem volt. Azért, mert nem szerettük egymást? Én azt hittem, szeretlek. Akárhányszor bajba kerültél, én ott voltam. Jöttem, megpróbáltalak megvédeni. Segíteni. Ha ez nem szeretet, akkor nem tudom, mi az. De te folyton ellöktél magadtól, ellöktél. Most pedig itt tartunk.
-
Minden nehéz helyzetben noszogatnunk kell magunkat: bátorítani, hogy kicsit még bátrabbak legyünk, és mindig valamivel bátrabban, bevállalósabban cselekedni. Átlépni a félelmeink, a szorongásunk és a gyengeségünk falán. Kicsit jobban jelen lenni. És így idővel, fokozatosan, végül csak elérünk oda, ahová el akartunk jutni - még ha az elején nem is gondoltuk volna, hogy eljutunk odáig. Amy Cuddy
-
Járta a sötét lépcsőházakat, bekopogtatott idegen ajtókon, és lakóhelyükön lefényképezte a nyomorgó családokat. Fölemelte a magnéziumlámpát, bedugta a fejét a fekete kendő alá, és elsütötte a fényképezőgépet. Mikor elment, a család, mely mozdulni sem mert, megmaradt abban a helyzetben, amelyben lefényképezte őket. Várták, hogy megváltozzék az élet. Várták az átalakulásukat. Edgar Lawrence Doctorow