Téma
Ikrek idézetek
-
A mértéktelenség öröme mindig átmeneti. Ellenben az önfegyelem nem az élvezet elutasítását jelenti, hanem azt, ahogy elfogadjuk az élvezetet. Bánjunk jól a testünkkel, mérsékeljük vágyainkat, dolgozzunk keményen, mozogjunk, tevékenykedjünk - ezeknek semmi közük a büntetéshez. Ez csupán munka, amelynek jutalma az élvezet. Ryan Holiday
-
Minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni nemcsak elfogadni egy másik kultúrát, hanem élvezni is; úgy venni részt benne, mintha helybéli lennék, és úgy reagálni mindenféle benyomásra. Nicholas Sparks
-
Minden csak erről szól: jobb, nagyobb, szebb, hatalmasabb, gazdagabb, híresebb. Annyira lefoglalnak minket a külsőségek az életben, hogy elfelejtjük, minden erő belülről jön. Meg kell tanulnunk, hogy befelé kell tekintenünk, és amit belül találunk, annak örülhetünk igazán. Hol van odakint a boldogság? Tihanyi Márk
-
Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező, s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell, az egész- re. Ki vagyok? Mit akarok? Ki ellen, kinek érdekében akarok élni? Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel? Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?... És, felelni az egészre: hol tartok? Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből, vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket? Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell. Várják a választ, a csend nagy, drámai. De ilyenkor megtudod és észreveszed, hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni. Márai Sándor
-
Mi erőteljesebb, mi formálja inkább az élet alakját, mint a házasság, amely csakis akkor házasság, ha az egyén minden kitörési vágyán túllépő, mindent átfogó keret, az a szétforgácsolhatatlan elem, amely sziklaszilárdan ellene szegül a létben ható szétforgácsoló tényezőknek, és az ingadozót arra kényszeríti, hogy az alak terében önmagán túlemelkedve belenőjön a valódi szeretetbe? Hans Urs von Balthasar
-
Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait? Amikor még a legegyszerûbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk, nem kutatnánk, nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt. Ez hát a késztetés: a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak a legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni?
-
Meg kell tanulnunk, hogy az életben nem az a fontos, hogy minél többet birtokoljunk, pedig a ma embere sajnos a legtöbbször ezt tekinti a céljának. Az emberi nagyság azon alapszik, hogy legyünk valakik. És úgy lehetünk valakik, hogy megfizetjük az árát, felajánlunk valamit áldozatul, valami olyasmit, ami gyakran szívünk legmélyén rejtőzködik. II. János Pál
-
Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van. Vincent Van Gogh
-
Sosem tudhatod, mi emészti belülről az embert. Egészen jelentéktelen dolgok is iszonyatosakká válhatnak, ha bizonyos lelkiállapotba kerülsz. A legnagyobb gond/félelem/gyötrelem és kimerültség, amit nem tudsz megmagyarázni vagy megérteni, netalán átgondolni. Egyszerûen nyom, mint egy vaslemez, s nem bírod leszedni. Charles Bukowski