Téma
Író idézetek
-
A világ sora az, hogy mindnyájan szétesünk és eltûnünk, mert a rend maga a megszûnésből és az eltûnésből van összerakva. A létünk sem több, mint ennek az alapelvnek az árnyképe. A szél fúj. Néha vad vihar tombol, máskor kellemes szellő játszik. De egyszer csak mind elmúlik és eltûnik. A szélnek nincsen teste. Csak a levegő mozgásának közkeletû elnevezése. Murakami Haruki
-
Ha a fegyvereid csak egy töredékét használják annak az energiának, amit az ellenség elfogyaszt, akkor olyan előnyöd van, ami szinte elsöprő túlerő esetén is győzelemhez juttathat. Nyújtsd el a küzdelmet, és ezzel pazarold az ellenséges anyagot. Az ellenfél megroggyan, mert a termelésirányítás és a dolgozók elvesznek. Frank Herbert
-
Ahelyett, hogy átvenné a szerepeinket, a mesterséges intelligencia lehetővé teheti, hogy megszabaduljunk a gépies szellemi feladatoktól, nagyjából úgy, ahogy ma emlékeket és feljegyzéseket "szervezünk ki" az okostelefonunkhoz. Inkább egy "Ml + ember" jövőre kell törekednünk, ahol a dolgozók és a technológia hatékonyabban egészítik ki egymást, mintsem arra készülnünk, hogy az Ml kiváltja az embert.
-
Bárhol légy is, nézz körül! Eloszlanak a felhők, kisüt a nap. A sötétségből kilépünk a fényre. Egy új, barátságosabb világ köszönt be végre. Az emberek legyőzik a mohó gyûlöletet, a kegyetlenséget. Nézz körül, Hannah! Az emberi léleknek szárnyai nőnek és felrepül a magasba. A szivárvány felé repül a fény, a reménység felé, egy dicsőséges jövő felé, ami már a tiéd lesz, az enyém is, mindnyájunké!
-
A szöveg kibetûzése, amelyre embertársaink többsége képes, még nem olvasási készség. A legtöbben lassan olvasnak, emiatt aztán unják a szöveget, inkább a tévét kívánják nézni, mert ott a cselekmények gyorsan peregnek, hamar kiderül, hogy a csúnya, szemüveges, öreg nő unokaöccse a gyilkos, a betûzve olvasott regényben meg lassan derül ki, ezért unalmas. Egyetlen előnye a könyvnek, hogy előre meg lehet nézni a végét, és akkor el se kell olvasni az egészet. Csányi Vilmos
-
A szent szellő mindenkit megérinthet: szép rezgések mindenki lelkében keletkeznek, de nem mindenki tudja vászonra, kőre, papirosra marandósítani. Csak a mûvész! A mûvész, az igazi mûvész! Mentül igazibb mûvész, antul sikerültebben. Legsikerültebben az a mûvész, aki azt a szép-rezgést úgy tudja formába önteni, hogy aki az alkotását nézi, vagy hallja, vagy olvassa, csak azt a szép-rezgést érzi, amelyet a mûvész érzett, mikor a mûve fogant, mikor a mûvet alkotta, és befejezte. Gárdonyi Géza