Téma
Író idézetek
-
A civilizált társadalom megalkotta a maga sztereotípiáit a bûnözőkről; ott hordozzuk magunkban a törvényszegők sematizált karaktereit, akik csakis antitézisei lehetnek a jóknak - azaz nekünk. És ennek a pszichológiai kiközösítésnek, sőt elembertelenítésnek - hiszen szörnyeknek tekintjük őket - az egyik következménye, hogy teljesen láthatatlanná válnak számunkra ők, akik most is itt élnek közöttünk.
-
Olyan gyorsan szûnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér. Tomán Edina
-
Az öntudatos ember tisztában van azzal, hogy a világa a Mindenható tulajdona és a Mindentudó bölcsességének legnagyobb csodáival van felékesítve mindenütt; magát pedig mint vendéget vezette be ezek közé, azért, hogy e gyönyörûségeket élvezve megismerhesse az Úristen nagyszerûségét. Valóban méltatlan az a vendég, aki baromhoz hasonlóan csak a torkát szolgálja, nem lévén képes megbecsülni és tekintetbe venni az Úr nagy alkotását. Hogy méltón hagyhassuk el ezt a világot, mi vendégek, ki kell kutassuk az Alkotó mûvét, melyet a Legfelsőbb Lény a mi hasznunkra hozott létre. Carl von Linné
-
A hangolás egy minden koncerten előadott szimfónia, ami a legtömörebben beszél az élet szépségéről. A fiatalságról. A gyerekkorról. Csak most kezdődik minden. Enélkül nincs koncert. Enélkül nem lehet zenélni. Enélkül nincs semmi. Aztán, amikor már beint egy törékeny testû, minimum Liszt-díjas zsarnok, és előadatik a bepróbált mûsor (jó esetben egy kis bepróbált ráadással), valójában már az elkerülhetetlen vég, a ruhatár felé tartunk.
-
Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre, s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerû utcaseprő, aki jól végezte a munkáját. Martin Luther King