Téma
Jövőkép idézetek
-
Sokat gondolkodtam rajta, vajon mi lehet a legfontosabb kapocs egy párkapcsolatban, és végül egy dolgot találtam. Ez pedig a spontán bizalom. Amikor két ember úgy találkozik, mintha "beléjük csapott volna a villám", kölcsönösen tudnak rajongani egymásért, felnéznek a másikra, és ha szükséges, akár tûzbe is mennek a társukért. Ilyenkor a spontán találkozásból kölcsönös, spontán bizalom jön létre. Csernus Imre
-
Újból könnyes búcsút vettünk egymástól, de ez már nem olyan volt, mint egy évvel korábban. Megnyugtató lenne arra fogni mindezt, hogy már kezdtünk hozzászokni a búcsúzkodáshoz, vagy hogy felnőttebbé váltunk időközben, de (...) tudtam, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozott köztünk. Nicholas Sparks
-
A kutató egy biológiai eszközt, az emberi agyat használja, amelynek megvannak a maga korlátai. Az agyunk az evolúció során az afrikai szavannákon fejlődött ki; gyors döntések meghozatalára specializálódott, és hajlamos a durva általánosításokra is. Ennek az eszköznek az elsődleges funkciója a túlélés fenntartása - nem pedig összetett absztrakt igazságok és koncepciók megtalálása. Nem arra fejlődött ki, hogy sok terabyte-nyi adatot elemezzen. Szabó Csaba
-
Nem volt rossz viszonyom a szüleimmel. (...) De az a helyzet, hogy én soha nem tudtam elengedni magam a társaságukban. Láttam a szemükben, hogy kit látnak bennem, és nem tetszett. Többet láttam magamból a mimikájukon, mint bármelyik tükörben. Egyeseknek van ilyen képessége: ha rád néznek, az arcuk pontosan mutatja, hogy viselkedsz. Cecelia Ahern