Téma
Jövőkép idézetek
-
Minél távolabbi múltba megyünk vissza gondolatban, annál univerzálisabbnak tûnnek fel az akkori idők szokásai. A huszadik század közepén mindenki dohányzott, a vendégeket cigarettával kínálták sütemény helyett. A hetvenes években mindenki lengőszárú nadrágban járt, a huszonegyedik elején pedig mindenkinek volt mobiltelefonja. Így fognak ránk emlékezni. Jannah Loontjens
-
A "szabad akarat" fogalma az általános felfogás szerint azt jelenti, hogy az ember adott körülmények között akár másképp is dönthet, mint ahogy végül döntött. Kétségtelen: a szabad akarat érzetével mindannyian rendelkezünk, vagyis úgy érezhetjük, hogy - jól-rosszul - magunk irányítjuk a viselkedésünket. Ám (...) a szabad akarat nem más, mint illúzió. Úgy jön létre, hogy a bal agyféltekénk utólag mindig legyárt valamilyen logikus történetet a döntéseink és tetteink magyarázatára. Dick Swaab
-
Sokféle dicsőség lehet az életben, de mind kisebb értékû annál az egynél, amely a gyermeki hit és merész álmodozás örökös megőrzését jelenti. (...) Ostobaságból és hiúságból (...) elhagyjuk gyermekkorunk álmait, melyeket áttetsző gyémántokként hozunk magunkkal az ismeretlenségből. Mindenki ilyen ragyogó, tiszta gyémántot hoz magával, mely később gazdaggá tehetné őt, s ekként gazdag lenne a világ is. De a gyémánt látszatra egyszerû, könnyen hihetjük, hogy mihaszna üvegdarabkával játszadoztunk, különösen azért, mert az emberek valaha elkezdték gyûjteni a színes kacatokat, melyek gyönyörködtetik a szemet tarkaságukkal, s emiatt értékesebbnek tetszenek. Mihelyt mások kezében ilyet látunk, szégyelljük színtelen játékszerünket, eldobjuk, és igyekszünk, hogy nekünk is olyan tulajdonunk legyen, mint a többinek. Sok idő eltelik, míg rádöbbenünk, milyen értéket szórtunk el.
-
Mindannyian felelősek vagyunk másokért. Figyelmesnek kell lennünk hozzájuk, ami azt jelenti, hogy a saját szükségleteink mellett az ő szükségleteiket is figyelembe kell vennünk. Igyekeznünk kell mindent megtenni, hogy ne bosszantsuk őket indokolatlanul, ne álljunk az útjukba, ne zavarjuk meg önző módon a békéjüket. A sikeres együttélés érdekében minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ne nyomasszunk másokat testileg-lelkileg. Mindent meg kell tennünk, hogy ne borítsuk fel közös csónakunkat, és zavartalanul folyjon a mindennapi élet. Amikor reggelente kilépek a házamból, a többi emberbe helyezem a bizalmamat: annak a függvénye vagyok, hogy vigyáznak-e rám, és mindent megteszek, hogy cserébe én is vigyázzak rájuk. Mi lehetne ennél reményteljesebb? Kirsty Sedgman