Téma
Jövőkép idézetek
-
Az a szivárványos valami, ami millió tudott és talán millió tudatalatti részből tevődik össze és amit köznapi nyelven szerelemnek neveznek, ebben a megnemesedett, kikristályosodott formájában: csillagok találkozása. Csillagoké, akik az ég két, esetleg legtávolabbi pontjáról indulnak el és miközben ezer meg ezer különféle csillag mellett visz el az útjuk, nem állnak meg egyiknél sem, csak suhannak afelé az egyetlen felé, akit, ha megtalálnak, együtt keringenek vele a végtelenségben, amíg keringeniök rendeltetett. Bozzay Margit
-
A többség számára a munkaerő-felvétel alapvetően romantikus folyamat, amiben az állásinterjú a randevú deszexualizált változata. Olyan embert keresünk, akivel azonnal fellép az a híres-neves ösztönös vonzalom első látásra, és akkor is ezt tartjuk a legjobb jelnek, ha az ezt követő kapcsolat könnyes véget ér, s kiderül, hogy a felekben semmi közös nincsen. A szerelem korlátlan ígéretét akarjuk. Ezzel szemben a strukturált interjú mintha csak az érdekházasságok száraz logikájának és gyakorlatiasságának elvén mûködne. Malcolm Gladwell
-
Különbség mindig lesz. Valamiféle különbségnek lennie kell az emberek közt, s bárhogyan is osztják el a földet, előbb-utóbb egyeseknek ismét több lesz, mint másoknak, mert az emberek egyszerûen nem egyformák, és soha nem lesznek azzá. Nem ugyanúgy dolgoznak, nem ugyanúgy költenek, nem ugyanaz kell nekik. Csak az a kérdés, hogy azok, akik felkapaszkodnak a csúcsra, és megtelepednek ott, vállukra veszik-e a felelősséget, ami a csúcson lakással jár. Wass Albert
-
Egy közös vállalkozáson belül legalább egy embernek nagyon kell tudnia, hogy mit akar csinálni. Ha egyetlen ilyen valaki sem akad a társaságban, az nagy baj. Ha többen is vannak ilyenek, akkor meg lehet egyezni, össze lehet hangolni a célokat és elképzeléseket. Ez csak egyeztetés kérdése. Szörényi Levente
-
Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bûnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bûn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.