Téma
Kapcsolat vége idézetek
-
Nagyon sok fiatal érzi azt, hogy már ott áll a felnőttség kapujában, és hirtelen döntenie kell, mihez kezdjen az életével. Ilyenkor sokan hibás döntést hoznak, és utána hamar érezni kezdik, hogy amit választottak, az igazából nem az ő világuk. Sok ember nem azt a munkát végzi, és nem azt az életet éli, amit valójában szeretne. Törőcsik Franciska
-
Nem úgy tekintenek az államra, mint ami a polgárok egy bizottsága, akik az egész populáció közösségi ügyeit hivatottak megoldani, hanem mint ami egy különálló és autonóm cég, ami főként arra hivatott, hogy kizsákmányolja a népességet a saját tagjai javára. Kirabolni azt tehát szinte egyáltalán nem becstelenség - egy ilyen tett sokkal inkább hasonlít Robin Hood és a hagyomány kimagasló kalózainak tetteire. Henry Louis Mencken
-
Van, hogy az ember életében elérkezik egy pillanat, mikor elfogy minden szó, a világ olyasmivel szembesíti, ami a nyelv fogalmaival meg nem nevezhető. Ilyenkor először csak áll bambán, elméje görcsösen erőlködik, majd feladja, nem is próbálkozik tovább, a tudat pedig arra kényszerül, hogy eggyé váljon az ismeretlen, néven nem nevezhető jelenséggel és valóban megtapasztalja azt. Ilyenkor van, hogy igazán életben vagyunk. Gaál Viktor
-
A szárítókötél nem tart meg senkit, Akik kapaszkodnak, markolják a semmit. A belső idegek kiürülnek reggel, Ahogy álomból fölébredve tanulod a tested. Igazságos lógás, idétlen tervek, Valaki titkos kézzel teregeti a percet. Nem számít, honnan jöttél, nem érdekes, merre, Csak 21 gramm, ennyit nyom a lelked. Szabó Balázs Bandája