Téma
Kapcsolatok idézetek
-
A jó kapcsolat lelkileg táplál, többek vagyunk tőle, képesek vagyunk benne együtt fejlődni, növekedni, kiteljesedni. Ahol ez nincs meg, ott érdemes pluszenergiákat befektetve, akár külső segítséggel dolgozni mindezen. Ahol azonban nincs esély mindennek az elérésére, azt a kapcsolatot le kell zárni, bármi legyen is az ára.
-
Az ember tele van töredékes, nem teljes értékû kapcsolatokkal a hétköznapi élet ezernyi színterén. Lehet ez munka, üzlet, barátság, flört, a szomszéd lakó, akármi, ebben mind van valamennyi szerepjátszás. De keresek magamnak egy társat, aki előtt levethetem az egész nap viselt maszkot, egy társat, akihez igazi, intim, érzéki viszony fûz, s ha tényleg sikerül megtalálnom, ez a legnagyobb dolog az életben. Mert nem könnyû. Nagyon sok együttélésből, együttjárásból, házasságból hiányzik ez az aktus, a magam odaadásának az aktusa, ami nélkül smafu az egész.
-
Lehetünk közösségben is mérhetetlenül egyedül. Ki ne emlékezne gyermekkora riadalmas perceire, óráira, amikor a legderûsebb, legszebb családi körben is egyszer csak úgy érezte, árva a mindenségben? Mert más is kell az embernek a magány eloszlatásához a törődésnél, a gondoskodásnál, de talán még a szeretetnél is, hiszen az leginkább csak puszta aggodalom, óvás, gyakorlott erkölcsi szokás. (...) Szükség van egy lényre, valamire-valakire, aki szívünk-lelkünk értője-érzője, bensőséges társ, örökkön nekünk, velünk, miattunk való teremtés.
-
Azoktól a dolgoktól félünk leginkább, melyekre legjobban szükségünk van, mint a kaland, az intimitás és a valódi kommunikáció. Elfordítjuk a tekintetünket, és megmaradunk a számunkra kényelmes témáknál. Erénynek tartjuk, ha valaki tiszteli a privát szférát és diszkrét, nehogy valaki meglássa a szennyesünket, még csak kimosva sem (az alsónemût nemkívánatos látványnak tartjuk, és Amerika-szerte tilos fehérnemût a szabadban szárítani)! Az élet magánügy lett. Kényelmetlen számunkra az intimitás és a kapcsolódás, melyek ma legfontosabb kielégítetlen szükségleteink között vannak. Mély emberi szükséglet, hogy igazán lássanak, halljanak és ismerjenek minket. Ez iránt való éhségünk annyira mindenütt jelenvaló, annyira az élettapasztalatunk részévé vált, hogy most már azt sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik. Sokkal több intimitásra van szükségünk, mint amennyit általában normálisnak vélünk. Mindig ez után sóvárgunk, miközben vigaszt keresünk a hozzánk legközelebbi pótlékokban: a televízióban, a vásárlásban, a pornóban, a feltûnést keltő fogyasztásban - bármiben, ami enyhíti fájdalmunkat, amitől kapcsolódást érzünk, vagy amin keresztül olyan képet sugározunk, ami által talán meglátnak és megismernek bennünket, vagy legalábbis mi látjuk és ismerjük magunkat. Charles Eisenstein