Téma
Kapcsolatok idézetek
-
Az emberiség történetében még soha nem volt olyan árva az ember, mint most, időszámításunk második évezredének végén. A rosszul értelmezett egyéni szabadság és az evilágiakba való belemerülés következtében korunk embere roppantul elmagányosodott. Elanyátlanodott! Árva lett! Ebből az elesettségéből pedig emberi erő felemelni őt már nem tudja.
-
Van egy régi vicc: két idős hölgy üldögél egy üdülő teraszán. Azt mondja az egyik: "észrevetted, drágám, hogy itt milyen ócskán főznek?" Mire a másik: "igen, és milyen kicsi adagokat adnak!" Hát ez az! Valahogy alapvetően én is így vagyok az élettel: tele van magánnyal, nyomorúsággal, szenvedéssel, boldogtalansággal, és mégis az baj, hogy olyan gyorsan elmúlik.
-
Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség. Márai Sándor
-
Mindig ettünk egy fagyit a cukrászdában. Én mindig csokisat kértem, ő meg karamellt. Aztán kiültünk a járdára a fagyizó előtt, és én számoltam a kék kocsikat, ő meg a pirosakat, és akinek a legtöbb jött össze, az nyert. Szeretem azt a járdát. Lehet, hogy unalmas, de azt hiszem, az unalmas dolgokra emlékszem a legszívesebben.
-
A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerûbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri. A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel. Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel? Alföldi Róbert
-
A történelem tanúsítja a tényt, hogy az utópisztikus ideálok és dogmák, melyek azt állítják, hogy ismerik a Jót és a Rosszat, évszázadokon át intoleranciához, vallási üldözéshez és totalitariánus rezsimekhez vezettek. Az ilyen ideálok támogatói a fáradt formulát visszhangozták a téma számos különböző variációjában: "Az Abszolút Jó nevében boldog emberré teszünk téged. Amennyiben ezt elutasítod, akkor viszont sajnos el kell, hogy töröljünk." Matthieu Ricard
-
A fejlődés volt az első támadás a kapitalista háborúban, amit az önállóság, önellátás és autonómia ellen vívtak. És hogy ki volt az ellenség? Azok, akiknek nem volt szükségük vásárlásra vagy eladásra. Akik megtermelték a saját ételüket. Azok, akik nem vágytak a Coca-Colára. A küldetés? Rávezetni az embereket, hogy szükségük van Coca-Colára és babatápszerre. Változtassuk meg az életüket úgy, hogy szükségük legyen hibrid magvakra, növényvédő szerekre meg traktorokra. Még jobb, ha meggyőzzük őket, hogy pénzt kell kölcsönvenniük ahhoz, hogy kielégíthessék növekvő igényeiket és vágyaikat. Akkor majd még többet fognak termelni és eladni, hogy visszafizessék a kölcsönt. Addig meg tartsuk a markunkban őket, hagyjuk, hogy ők és a gyerekeik és a gyerekeik gyerekei vásároljanak, eladjanak és kölcsönözzenek az örökkévalóságig. Az eredmény? Folyamatosan gyarapodó olcsó munkaerő, bővülő fogyasztói piac, nagyobb vállalati profitok. Elizabeth Enslin
-
Valamennyien, ha megbetegszünk, és a betegség nem múlik el, dühösek leszünk. Önmagunkra, valaki másra, vagy az egész világra. Hibáztatjuk a sorsot, miért pont velünk történik ilyesmi. Különösen, miután úgy érezzük mindent megtettünk azért, hogy ne így legyen. De valóban mindent megtettünk? Ez nagyon fontos kérdés.
-
Az a benső érzés, amely elhiteti velünk, hogy szabadon teszünk meg vagy nem teszünk meg valamely dolgot, puszta illúzió. Ha cselekedeteink valóságos indítékaiig hatolunk, azt találjuk, hogy azok nem mások, mint a hatalmunktól mindig független akaratunk és vágyaink szükségszerû következményei. Jean Meslier
-
A katona alighanem a legegyszerûbb lény a világmindenségben. Amikor félni kell, félünk, amikor bánatosak vagyunk, bánkódunk, amikor nevetnünk kell, nevetünk. Nem, nem feledkezünk el semmiről, a háború minden napja súlyos teherként telepszik a lelkünkre, és valamikor majd négyszemközt kell maradnunk az emlékeinkkel, de ma még semmi gondunk ezzel. Élünk, mi kell még? Arkagyij Babcsenko
-
Aki kívülről jön, az bevándorló. Legyen bármilyen tehetséges, bármilyen okos, vagy találja fel bármelyik halálos betegség ellenszerét. Ha az ember ezt tudomásul veszi, akár egészen jól is érezheti magát ebben a közegben. Ha viszont nem veszi tudomásul, akkor jobb, ha hazamegy, mert egy idő után egész biztosan xanaxon fog élni.