Téma
Katonatiszt idézetek
-
Milyen türelmetlenek vagytok ti, emberek! Az idő sohasem fogy el. Mindig ugyanannyi lesz előtted, mint mögötted! Vagyis mindig középen fogsz állni. Mindig ugyanannyi lesz az emléked, mint amennyi a kíváncsiságod! Erre ti mit csináltok? Naptárakat rajzoltok és ébresztőórákat szerkesztetek, gyûjtitek, méritek és zsugorgatjátok, ami elfogyhatatlan. Csukás István
-
Az életben néha előfordul, hogy jó dolgok történnek jó emberekkel. Nem kell aggódnod... nem történnek olyan gyakran, amennyiszer történniük kéne. De ha mégis, a jó ember csak annyit mond, hogy köszönöm, és továbblép, talán figyelembe véve, hogy az a személy, aki a jót cselekszi, élvezi, hogy jót tehet és tényleg nincs abban a hangulatban, hogy meghallgasson minden okot, mi szerint az a személy, akivel a jót tette, miért tartja magát érdemtelennek és méltatlannak a vonatkozó jótettre. Hanya Yanagihara
-
Az ember arra törekszik, hogy azzá váljon, amiről úgy érzi, beteljesíti az életét, vagy arra vágyik, hogy mások elismerjék és elfogadják őt. De bármily keményen küzdünk ezekért a dolgokért, még ha meg is szerezzük, nem tudjuk megtartani. És ez okozza minden szenvedésünket. Eredetileg azonban e szenvedés nem létezik. Az egész az elménkből származik, úgy, ahogyan a forró útról felemelkedik a délibáb, és igazinak tûnik. Ha szenvedek valami miatt, és azután meghalok, a szenvedésem is eltûnik. Amikor ráébredünk arra, hogy a szenvedés az elménk terméke csupán, és nincs független létezése, akkor nincs többé szenvedés és gyötrelem.
-
A vég hosszú folyamat, ám a végső vég egyetlen pillanat, ahonnan már nincs visszaszámlálás. Bármeddig tartó vívódás előzi is meg, ez az egyetlen pillanat kegyetlen fájdalmat okozva magába tömöríti az éveket. (...) Meg kell tanulni elengedni azt, ami nem a mienk. Aztán megkeresem a heppiendet. Tisza Kata
-
Távollevő ismerőseinket szeretjük megrögzíteni egy ponton, egy határozott helyzetben, akár a halottakat, megállítjuk fölöttük az időt, jámbor öncsalással elhitetjük magunkkal, hogy képzeletünknek az az önkénye, mely őket fotográfiákká merevítette, reánk is érvényes s azóta mi magunk sem haladtunk előre a megsemmisülés felé vivő úton. Ilyenkor tudatára ocsúdunk annak, hogy alaposan becsaptuk magunkat és zavarunkban mosolygunk, mintha bizony valami nagyon kellemest látnánk s nem a legkellemetlenebbet. Kosztolányi Dezső