Téma
Katonatiszt idézetek
-
Amíg az ember facér vagy szingli, akkor sokkal könnyebben vet véget akár egy kapcsolatnak is. A házasságnál már más. Annak felbontása nem egy egyszereplős játék. Ott sok ember sérülhet lelkileg, akár bele is rokkanhat, tehát abból nem úgy lép ki az ember, hogy "hát, bocs, drágám, másba szerettem bele, szevasz...". Ez nem így megy. Kálmán Olga
-
Ma este az egész világon sajátos fények vonulnak el; gyertyafényes temetők világítanak bele a ködbe. (...) Ez a hangulat elkel nekünk. Kell nekünk valami, sőt minél több abból a láthatatlan végtelenségből, melyből a lelkek jönnek felénk s melybe a világ is siet; kell, hogy megülje lelkünket az érzés, hogy hiszen az a végtelenség tulajdonképen a mi világunk, s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt, s mi is csak egy darabig maradunk itt; azután pedig oda sietünk, hol sokan, mindnyájan és soká, mert vég nélkül leszünk. Prohászka Ottokár
-
Nem jó vakon hinni. De, lássátok, édes véreim, éppen oly rossz vakon nem hinni. Ha valaki bedugná a fülét, mikor beszélni akartok, azt mondanátok-e róla, hogy okos ember? Nem, inkább azt, hogy hallgasson ki benneteket; rajta áll aztán hinni, vagy nem hinni, fogadni vagy nem fogadni, amit mondtatok. Arany János
-
Életünk hátralevő része egész földi pályafutásunk legragyogóbb szakasza lehet. Ne játsszuk el ezt az esélyünket azzal, hogy átadjuk magunkat az önsajnálatnak és a depressziónak, engedve, hogy a keserûség feleméssze lelkünket. Ne üldözzük el a barátainkat azzal, hogy gyászos hangulatunkba burkolózunk, és minden vigasztalást elutasítunk. Gary Chapman
-
Az ember mindenért felelős, ami vele történik. A bölcs ennek tudatában van, és nem veti el többé a szenvedés magvait. Inkább az öröm magvait veti el. Előbb-utóbb mindent le kell aratnod, amit elvetettél. Ezt jelenti a menny fogalma: a bölcs elveti az üdvösség, a szeretet, a könyörületesség magvait, melyek egy napon kertté fejlődnek. (...) Ha egyre csak az öröm, a szépség, a tánc, a dal, a meditáció, az ima magjait hinted szét, akkor hamarosan létrehozol egy várkertet az igazság virágaiból - létrehozod a Paradicsomot. Osho
-
A világ tele van emberekkel, akik csúnya dolgokat mûvelnek. Miért viselkednek így? Néhányan hazudnak, hogy ne veszítsék el, amit szeretnek. Néhányan bezárkóznak, mert félnek a jövőtől. Néhányan falat emelnek maguk köré, mert megbánták tetteiket. Igen, mindenki talál okot rá, hogy csúnya dolgokat tegyen. És amint rájövünk, miért teszik, megpróbálhatjuk megállítani őket.