Költő idézetek

Önként jött ajakamra, kötött formában, az ének, s vers lett mindenből, bármit is írt le kezem. Publius Naso Ovidius

A bûvészet nagyon sok mindenben hasonlít a költészethez. A költő a szavakat manipulálja, a bûvész pedig a tárgyakat. Felülemelkedünk a hétköznapok valóságán azért, hogy valami költőit, gyönyörût, valami bensőségest hozzunk létre. Juan Tamariz

A szerelem misztérium, amelyet csak egy költő merészelhet megmagyarázni.

Minden szív sok kincset tárol, Csendesen hét pecsét alatt; Van benne hit, remény s álom; ha nem titok, nem varázsolat. Charlotte Bronte

Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla

A költő csak holtan nyeri el igazi, végleges arcát, ritkán fordul elő, hogy a kortársai még a halála előtt fölismerjék és helyesen ítéljenek róla. Ezért az eltûnés az ő igazi célja. S amíg nem lehet halott, amíg még él, arra kell törekednie, hogy minél több ember számára legyen legalább minél messzibb. Ivo Andric

Õ ott van minden csepp könnyben, Õ ott van minden halk szóban, Õ ott van minden lágy szellőben, Õ ott van minden boldog nőben, De nem, nem az enyém. Hobo Blues Band

Lelkem a lelkedé. Virágokat gyûjtök, térden állva átnyújtom neked. Verset írok. Felolvasom. Te verdeső pillákkal hallgatod, kebled hullámzik, pír önti el jobb és bal orcádat. Azután a kezedet nyújtod, de én nem merem megérinteni, mert tudom, hogy akkor elvesztem a fejem. Nem, talpra szökkenek, és kimenekülök a szabad levegőre, jeges ülőfürdőt veszek. Te meg ott állsz órákon át, kinyújtott kézzel, kebleid hullámoznak: egy hajóflottát is elringatnának. Hát ez a boldogság. Éljen az éteri, szûzi, folttalan szerelem! Vavyan Fable

Amit az élet tőled megtagadt, Megadta a sír, bárha oly sötét; Itt elvesztetted szívnyugalmadat, S a túlvilágon újra felleléd! S azért nyugodj hát békén, csendesen, Mi majd virággal fedjük sírodat, Emléked nálunk örökös leszen: Költészeted szent ereklyénk maradt!

Világosság dereng a messziségen át. Ringó a zsenge ág, de ringóbb teste bája, Szép a gazellaláb, de szebb az ő bokája. Szeméből száz halál, gyilkos sugár lövell, Tüzet gyujt szívemen, kinokkal tölti el. Hogy megláttam, kitört rajtam a szerelem, Láz ver, beteg vagyok, mi lesz velem?

A költészet az egyetlen emberek által gyakorolt mesterség, amit nem kell és nem lehet sem tanulni, sem megtanulni. Nincs és sosem volt iskolája (legfeljebb a "történetírás", az "irodalomtörténet" kreált számára utólagos "iskolákat"). Ez a tanulatlanság és tanulhatatlanság lehet az emblémája. És ez az, ami (ily módon mûveletlen) mûvelőit - mindenféle távoltartások ellenére - összetartja. Valamint az, hogy mindenütt a világon (a mi általunk ismert világon) mindenütt létezik térben és időben, mindenkor és mindenütt. Valamint az, hogy nem csak tanultsága nincs, hanem eszközei sincsenek. Pontosítva: nem lehet tudni, miképp és hogyan keletkezik. Somlyó György

Nagy költő nem tévedhet. Ösztönére hallgat, s úgy ír, úgy él és úgy hal meg, ahogy illik. Márai Sándor

A tökéletesség steril, uniformizáló és lelketlen, egy tökéletes sorokból álló vers pedig olyan, akár egy szépségverseny: ha húsz hosszú combú, fehér fogú lány áll egymás mellett, az ember mindegyiket átlagosnak látja.

Valahányszor kikívánkozott belőle a sírás, visszafojtotta könnyeit, hogy aztán éjjel kitárulkozó őszinteséggel suttogja el bánatát a holdfénynek, olyankor a sós cseppek lassan elkacskaringóztak az ajkáig, ő lenyalogatta és szipogott. Határozottan hitt benne, hogy odafent létezik az igazság, a hold az. (...) Õ az, aki meghallgatja és megérti. Gerlóczy Márton

Azt hittem, hogy a vers szívből jön, hogy a versnek hála hirtelen megért az is, akivel évek óta elbeszélünk egymás mellett. De csak pakolgatom a szavakat ide-oda, irtom a határozókat, jelzőket, három sorból kettőt csinálok, kettőből meg egyet, míg egy szavam sem marad.

Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való? Gabriel García Márquez

A nyelvnek is törvényeit: Széppé, jóvá mi tészi: Nyelvész urak jobban "tudják". A költő jobban "érzi". Arany János

A huszadik században a vers annyira öncélúvá alakult, hogy némelynek írója úgy véli, ami átvillan a fején, az már líra. Rettenetes félreértés. A versben nem magunkról és magunknak kell beszélnünk, hanem azokról a gondolatokról, érzésekről, amelyek ott lappangnak az olvasókban is. Illyés Gyula

A költőnek inkább a történet, mint a versforma mesterének kell lennie. Arisztotelész

Mi a tûzhely rideg háznak, Mi a fészek kis madárnak, Mi a harmat szomju gyepre, Mi a balzsam égő sebre; Mi a lámpa sötét éjben, Mi az árnyék forró délben,... S mire nincs szó, nincsen képzet: Az vagy nekem, oh költészet! Arany János