Téma
Kutya idézetek
-
Oh, e szív, e szív! Szeretném, ha kiverhetném keblemből, hogy megnézzem; hadd látnám: milyen az a kis húsdarab, mely az idvességnek és kárhozatnak egy-egy határtalan világát foglalta magában, s melyben most e két mindenség helyett csak egy halványan pislogó, hamvadozó csillag bolyong... az élet. Petőfi Sándor
-
Nem vagyok beteg, hanem még mindig van bennem valami maradék abból az állítólagos emberi agybajból, amit felelősségtudat címszónál találhatsz meg a tudományos akadémia értelmező szótárában. Örömest elvesztettem volna tőled a fejem, ha ez az említett gátlás végleg kikopott volna belőlem. Sajnálom. Hiányos volt az önnevelésem, például elfelejtettem megtanítani magam arra a gyakorlati jelszóra, hogy utánam az özönvíz. Tartsd magad távol tőlem. Okom van rá, hogy így akarom. Szilvási Lajos
-
Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni... Truman Capote