Téma
Kutya idézetek
-
Az egyén legszívesebben egyedül csinálná azt, amit az egész emberi faj a cselekvés legszebb pillanataiban elért. Utazna, földrészeket hódítana, irányítaná a történelmet, rakétákat lőne föl, és a saját ízlése szerint rendezné be a világot: e rendkívüli dolgozószobát, hálószobát, száguldó vasúti fülkét. Csakhogy az ötödik, a tizedik, az ezredik egyén szintén a saját ízlése szerint szeretné berendezni. A személyiségek zárt világa éppen ezért ritkán találja meg a termékeny s a teljes összhangot. És ha megtalálja is, egy időre - barátságban, szerelemben, munkában, küzdelemben - fokozatosan megbomlik az összhang, mert a másik fél vagy többet, vagy kevesebbet akar, vagy másként akarja ugyanazt. Csoóri Sándor
-
Biztos tudod, milyen az, amikor magával ránt a dolgok folyása. Normál esetben a szavakat az agy a száj felé küldi, és valahol útközben az ember rászán egy pillanatot arra, hogy leellenőrizze őket, csak hogy lássa, tényleg azok lettek megrendelve, meg hogy szépen be is vannak csomagolva, hogy aztán bebugyolálva a szájpadlás felé tessékelje őket, majd ki a friss levegőre. De amikor az embert magával rántja a dolgok folyása, a dolgok ellenőrzési része gyakran kiesik... Hugh Laurie
-
Sosem féltem az öregedéstől, a haláltól sem: ami megkezdődött, végződik is egyszer. Ami meglepett, az édes és simogató felismerés volt: nekem az öregedés csak ad. S hogy fejében beleszánt sima bőrömbe vagy nehézkessé teszi a mozgást? Alig számít annak a derûs békének a birtokában, amellyel az ember a tükör helyett önmagával néz szembe. Szabó Magda