Téma
Madarak idézetek
-
Bármit is jelentsen egy szó, ha az ember sohasem használja, az ő fülének zavaróan cseng. Még az is, hogy csûrő, furán hangzik attól, aki távol áll a repülőgépek világától. De végül is egy szó az csak egy szó, néhány hang, felcsendülnek, elszállnak. Miért ne ejthetnék ki bármilyen szót a számon anélkül, hogy kínosan érzeném magam? Richard Bach
-
A medve az erdőt szereti, a zerge a sziklás hegyeket, a vadkacsa a tocsogókat, ereket, a daru, túzok a síkságot, de a tehetetlen ember nem elégszik meg valamely egyes részével vagy porcikájával a roppant testnek, minden az övé legyen s a saját önös érdekei és a kapzsiságon alapuló divatok szerint értékeli még ezt a legszentebb anyát is. Mikszáth Kálmán
-
A sirály az öböl partja fölött szállt, amikor megpillantott egy egeret. Leszállt az égből, és megkérdezte a rágcsálót: - Hol vannak a szárnyaid? Minden állatnak megvan a maga nyelve, és az egér nem értette, hogy mit beszél a madár. De az feltûnt neki, hogy van rajta két nagy, furcsa valami, ami a testéből nő ki. "Biztosan beteg szegény" - gondolta az egér. A sirály észrevette, hogy az egér a szárnyait bámulja, és azt mondta: - Szegénykém. Megtámadtak a szörnyek, megsüketítettek és ellopták a szárnyadat. Megrendülten a csőrébe vette a kis állatot, és elvitte egy sétarepülésre az egekbe. "Biztosan hiányzott már neki, hadd élvezze egy kicsit" - gondolta, miközben repült vele. Azután óvatosan visszatette a földre. Az egér hónapokig mélységesen boldogtalan volt, hiszen megismerte a magasságot, és egy óriási, gyönyörû világ látványa tárult elé. De ahogy telt-múlt az idő, újra hozzászokott saját kis egérlétéhez, és azt gondolta, hogy a csoda, amit átélt, nem volt több egy szép álomnál. Paulo Coelho
-
Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni... Truman Capote
-
Elnéztem itthon a cserebogarakat még tavasszal. Tulajdonképpen az egész életük arról szól, hogy a föld alatt élnek, és esznek. Kertásáskor mindig egy csomót kiszedünk belőlük. Utána, ha már eleget ettek, bebábozódnak, kikelnek, és cserebogár lesz belőlük. Erre készültek egész eddigi életükben, viszont már csak egy pár napjuk van hátra, hogy párosodjanak, meg hogy repkedjenek egy kicsit sötétedéskor, és annyi. Közben pedig vadásznak rájuk a madarak, meg például az autók is sokat elütnek belőlük. Hallani mindig a koppanásukat a kocsi elején, amikor felkenődnek. Én pedig azon gondolkoztam, hogy ha egy cserebogár kikel a bábból, és rögtön az első repülésével nekimegy egy autónak, volt-e bármi értelme annak, hogy élt, hiszen mivel nem tudott szaporodni, nem érte el vele azt, amit kellett volna.
-
A kutya nem tud rajzolni, a ló nem farag szobrot, a macska nem lelkendezik, ha a rádióban Bach zenéje szól, a hódnak nem jut eszébe öncélú díszítésekkel szépíteni lakását, de ha táncról, énekről van szó, arról, hogy érzelmeire hagyatkozva vigadjon, vagy hogy mesterségesen ijedelmet keltsen, mind azonnal kész rá, a madarak pedig kórusban szolgáltatják hozzá a refrént. Jean-Louis Barrault
-
Élt egyszer egy fehér madár az erdőszéli kék tónál, ám hiába szerették társai, szíve egyre csalta játszani. Otthagyta őket, s ment a szellők szárnyán, arra, amerre a titkot súgta a bölcs, erdei páfrány. Kalandok sora várta, kétségek gyötörték, majd az út végén felcsillant a fény. Fekete madárra bukkant, ki magában élt, olyan vidéken, hol mindenki csak félt. Egymásra néztek, s más lett rögvest a világ, a fekete s a fehér egyformán színessé vált. A. O. Esther