Téma
Mérföldkő idézetek
-
Folyamatosan elnézést kérünk az érzelmeinkért és érzéseinkért, mert úgy neveltek bennünket, hogy ezek nem tartoznak a logikus gondolkodás körébe. Ezért vagyunk hajlamosak a logikus gondolkodás kiterjesztéseként kezelni őket. Ha nem szeretünk valakit, azt gondoljuk, biztosan jó okunk van erre. Edward de Bono
-
Tizenkilenc évet éltünk le egymás nélkül, ezért nagyon sok a mondandónk, rettentő sok. Nincsenek közös emlékeink, közös referenciapontjaink; ezentúl már lesznek, ettől a naptól fogva elkezdjük gyûjteni az olyan epizódokat és órákat, amelyeket közösen birtokolunk, és együtt alkotunk meg, s amelyekről később nem szükséges egymásnak beszámolnunk. Jostein Gaarder
-
Az emberi lények nagyon különbözők; hosszú idő fog még eltelni az emberi viselkedés megértéséig. Jóval előbbről kell kezdenünk. Ha legalább azt ki tudnánk találni, hogy egy kutya hogyan "mûködik", máris jóval előbbre tartanánk. A kutyát jóval könnyebb megérteni, mégsem ment még eddig senkinek. Richard Feynman
-
Amikor megtudtam, hogy apa leszek, akkor három kép villant be: az egyik, hogy ringatok egy öntudatlan kis lényt, a másik, hogy játszóterezünk és csigaházakat gyûjtünk, a harmadik, hogy állok a lányom ballagásán virágcsokorral a kezemben. Azért az nagy felismerés volt, amikor rájöttem, hogy apának lenni nem csak ezekből áll, hanem turkálunk a szennyes pelenkában, végigvárjuk, amíg vége a hisztinek és nem reagálunk, és ezerötszázadjára is üldözzük és megcsikizzük...
-
Mi jelent többet neked: ha valaki azon gondolkodik, hogy meglep valamivel a születésnapodra, vagy ha valóban elmegy ajándékot venni neked? Mi miatt kerülnél összeütközésbe a törvénnyel: ha azon gondolkodsz, hogy bûntettet követsz el, vagy ha meg is teszed? Mi fog többet számítani a gyermekeidnek: ha azon gondolkodsz, hogy szerető és támogató szülőnek kellene lenned, vagy ha tényleg szerető és támogató vagy? Még soha egyetlen gyerek sem mondta: "Legjobban azt csodáltam az apámban, hogy ugyan rendkívül önző volt, és sohasem állt mellettem, amikor szükségem lett volna rá, de nagyon gyakran gondolkodott azon, hogy szerető és támogató apának kellene lennie." Nos, nézzünk szembe a ténnyel: ami valóban számít, az a tett, és nem a gondolat. Russ Harris
-
Sokan csodálkozni fognak, miként képzelhettem el ilyen lényt, aki minden hősömnél gyûlöletesebb. Sohasem lesz hát mit mondanom az erénytől csöpögőkről, akik a homlokukon hordják a szívüket? A "homlokon hordott" szíveknek nincs történetük; de ismerem a sártesttel elegyedett, rejtett szívekét. Francois Mauriac
-
Tisztán tudományos szempontból az emberi életnek egyáltalán semmi értelme nincsen. Az emberiség egy vak fejlődési folyamat eredményeként jött létre. Tetteink nem valamiféle kozmikus, isteni terv részei, és ha a Föld bolygó holnap felrobbanna, az univerzum valószínûleg ugyanúgy mûködne tovább. Legjobb mostani tudásunk szerint az emberi szubjektivitás nem fog hiányozni belőle. Ennélfogva bármiféle "értelem", amit az emberek az életüknek tulajdonítanak, csupán káprázat. Yuval Noah Harari