Téma
Mérföldkő idézetek
-
Az emberek felnőtt életét meghatározhatja, milyen volt a gyermekkoruk, milyen hatások érték őket, milyen életmintákkal találkoztak, és milyen viselkedési normákat örökítettek át az őket ért pozitív és negatív élményekből. Minden kezdet mérföldkő, ami elkísér egy életen át. Kitörölhetetlen nyomokat hagy. Turczi István
-
Az élet értelme, hogy higgy önmagadban, és próbáld elfogadni az élet által nyújtott tanításokat, bármi is legyen az. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az élet nem csupán egyfajta akadálypálya, amely a fejlődésünket kell hogy szolgálja. Az élet egy ajándék, amelyet ízlelgetni, élvezni és teljes egészében megélni kell.
-
Az életfordulók megszentelése és megünneplése nem azért volt fontos, hogy a rokonok, szomszédok, falubeliek tudomást szerezzenek róla, hanem azért, hogy az ünnepelt - például a felnőtté váló legény vagy leány - maga is jól el tudja különíteni az egyes életszakaszokat. Tudjon róla, hogy mit hagy maga mögött, miképpen arról is, hogy hová tart, és ott mire számíthat. Boldizsár Ildikó