Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Lehet, hogy a hétköznapi ember fel sem tudja fogni (...) az ötödik dimenziót, az érzékelésnek ez a gyengesége azonban soha nem akadályozhatta az elsöprő erejû matematikai elméletekkel felfegyverkezett fizikust a világegyetem megértésére irányuló törekvésében. És ha a matematika azt mondja, a világnak jól jönne még néhány dimenzió, kik vagyunk mi, hogy az útjába álljunk? Barabási Albert-László
-
Azt hittem, hogy minden célba csak egyetlenegy úton lehet eljutni az életben. De ha rálépünk egy útra, azzal még nem kell lemondanunk minden más útról. Rájöttem, hogy az számít, ami útközben történik, csak az számít. A botlások, a pofonok, a barátságok, az utazás számít, nem a cél. Azt hiszem, valahogy bíznunk kell abban, hogy a jövő olyan lesz, amilyennek szeretnénk.
-
Azt mondják, egyszer minden út véget ér. De néha úgy érezzük, mintha ez nem a vég, hanem a kezdet volna. Még ha úgy is érzed, hogy hosszú utat jártál be, hirtelen azon kaphatod magad, hogy kezdhetsz mindent elölről, hiszen minden út tele van kanyarokkal és fordulatokkal. És egy rossz lépés is katasztrófához vezethet. De történjék bármi, tartanod kell az irányt, s ki kell kövezned a saját utadat.
-
A tartalmas és teljes élet mûvészete hasonlít ahhoz, amikor egy hegyi folyó zuhatagos részén vergődsz lefelé egy gumicsónakon. Ha már elszántad magadat, és engedtél a vad sodrásnak, nehéz megváltoztatnod a döntésedet. Már nem lehet visszafordulni, hogy visszaevezz a nyugodt vizekre. Az izgalom és a kaland azonban megéri az erőfeszítést. Ha sosem próbálkozol az újjal, nem ismerheted meg sem a kétségbeesés mélységeit, sem a siker felemelő érzését. Napoleon Hill
-
Az elmélkedésre való hajlandóság megnyugtatta talán a nőt, mint ahogy a férfit megnyugtatja, de szomorúvá teszi. Talán mert megoldhatatlan feladatot lát maga előtt. Először fel kellene borítani a társadalom egész rendjét, és aztán újjáépíteni. Másodszor: a férfinem lényegét vagy legalábbis öröklött szokásait, amelyek már szinte természetévé lettek, kellene gyökeresen megváltoztatni. Csak akkor foglalhatná el az asszony magához méltó, tûrhető helyét a világban. És végül, ha mind e nehézségeket sikerül legyőzni az alapvető újításokkal, még mindig semmire se mehet a nő, amíg önmagát még gyökeresebben át nem formálja. Kérdés, nem pusztul-e el akkor éppen az az éterikus valami, ami az asszony igazi lénye. Súlyos problémák ezek, és gondolkodással sohase birkózhatik meg velük senki. Az asszony is csak egy módon oldhatja meg őket. Abban a pillanatban, amikor szíve kerekedik felül, az egész kérdés elillan. Nathaniel Hawthorne
-
A természet bőségét kimerítette részint a nyomor, részint pedig a gyarapodó felső és középosztály fenntarthatatlan életvitele. A nyugatról a fejlődő országokba exportált fogyasztásközpontú, anyagias életmód teremti meg a piacot az olyan áruknak, melyeket az erdőből állítanak elő, és ez szítja mohó vágyunkat egyre több holmira, amelyre valójában nincs is szükségünk. Jane Goodall
-
A világ úgy mûködik, mint a bábozás. Vannak a bábok, ezek vannak elöl. Fel vannak szépen öltöztetve, lehet őket bámulni, de a báb az báb. Nem mozog magától: elengeded, összeroskad. Báboztál már gyerekkorodban, nem? Tudod, miről beszélek. Nem tud magától mozogni. A háttérből kell mozgatni őket, és aki mozgatja őket, az nem látszik, az nincs szem előtt. Azok vannak szem előtt, akik nem tudnak maguktól mozogni. Akiknek nincs tisztességes tudás a kezükben, azokat rángatni kell.