Téma
Önbizalom idézetek
-
Sajnos, kétszer, sőt háromszor is el kell olvasni valamit - így teszek én, és így tesznek író barátaim is: tulajdonképpen a kedvenc könyveinket olvassuk állandóan, újra meg újra. Mindig valami újat talál bennük az ember, s éppen a mese, a cselekmény az, amely ilyenkor lehullik a mûről, mert az ember már nem várja izgatottan, hogy mi fog történni. S a mese helyett érvényesül a sokkal döntőbb, ami sohasem témája vagy tárgya a regénynek - de maga a mû. Ottlik Géza
-
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelenben velünk történő események mindig befolyásolják, néha pedig meg is határozzák a jövőnket. Ennek azonban gyakran épp az ellenkezője igaz, például akkor, amikor olyan váratlan esemény történik, ami látszólag meghiúsítja a jövővel kapcsolatos terveinket. Néha utólag jövünk csak rá, hogy az a múltbeli, egykor igazi szerencsétlenségnek tartott esemény valójában korábban elképzelhetetlen célok megvalósítását tette lehetővé számunkra. Guido Tonelli
-
Az élet nem egy könyv, amelyben csak a valaki által előre megírt sorok mentén lehet haladni. Az élet síkság, melyen utak megszámlálhatatlan sokasága van; minden lépésre újabb elágazás nyílik, és az ember mindig szabadon választhat, hogy jobbra vagy balra forduljon. S aztán jön az újabb elágazás és az újabb döntés. Mindenki ezen a síkságon lépked, mindenki maga dönti el, melyik utat, melyik irányt választja - ki a napnyugta, ki a sötétség felé megy, ki a napkelte, a fény forrása felé. És soha, még az élet legutolsó pillanatában sem késő megfordulni, és egészen más irányba indulni, mint amerre hosszú-hosszú éveken át ment az ember. Borisz Akunyin
-
Sokan félnek attól, hogy kimaradnak valamiből, és igent mondanak akkor is, amikor valójában nemet szerettek volna. Talán ez segít, hogy jobban érezd magad, amikor úgy érzed, lemaradsz valamiről: a legtöbb dolog az életben nem csak egyszer történik meg. Lesznek más vidám események, remek koncertek, szülinapi partik, tanfolyamok, ügyfelek, akiket elkápráztathatsz, családi utazások és egyéb nagyszerû dolgok. Semmi okod feszültnek lenni miattuk. Az a helyzet, hogy bármilyen lehetőségre mondasz is most nemet, valószínûleg újra felbukkan majd. Julian Brass
-
Az egyre több feladatot átvevő robotok és szoftverek világában az ember csak akkor érezheti biztonságban a munkahelyét, ha az nem monoton és egyszerû, hanem változatos, összetett, egyedi gondolkodást vagy kreativitást kívánó munkavégzésre épül. Ezért ha most nem ilyen munkát végzünk, és még több évtizeden keresztül szeretnénk biztonságban tudni a megélhetésünket, egyre inkább ilyen munkakörök felé kell elmozdulnunk. Dorosz Dávid
-
A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Paulo Coelho
-
Annak a kisgyermeknek a helyzetében vagyunk, aki bemegy egy hatalmas könyvtárba, amely számtalan, különböző nyelven írt könyvvel van tele. A gyermek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia azokat a könyveket. De hogy hogyan, az számára elképzelhetetlen. Nem érti a nyelveket, amelyeken a könyvek íródtak. Homályosan gyanít valami misztikus szabályt a könyvek elrendezésében, de nem tudja, mi az. Albert Einstein
-
A tudományt is hinni kell (mert nem lehetünk egyszerre építészek és orvosok, tehát jó esetben elhisszük, amit mások erről mondanak), és (...) végső soron mindig kell hit és bizalom a tudáshoz - de a tudományt nem csak hinni kell: a tudományt egy olyan tudásfelfogás jellemzi, amelynek keretében bármely tudásállítás elvben bármikor (és ha kell, mindig újra) az ellenőrzés körébe vonható.
-
Sehogyan sem tudta ezt a Jóistent elképzelni. Pedig kell legyen valahol, mert hiszen az emberek folyton emlegetik, és neki szól az imádság meg a gyertya. Azt mondják, hogy fönt az égben. Talán ott a kékség fölött valahol? Talán éppen a napban? Nem, az nem lehet. Akkor éjszaka nem volna Isten, pedig Istennek mindig lennie kell, hogy vigyázzon a jó emberekre. Wass Albert