Téma
Optimizmus idézetek
-
A darabban a szereplő, akit játszottam, állandóan azt hajtogatja: "Harminckét éves vagyok". Mintha ez magyarázat lenne mindenre, ami csak félresikerült az életében. Sejtelmem sincs arról, milyen lehet harminckét évesnek lenni, de azért el tudom képzelni. Úgy látom magam előtt ezt a nőt, mint aki megrekedt valami köztes időben, valami olyan életkorban, ami még nem számít mérföldkőnek, inkább afféle senki földjének. Egy olyan életkorban, amelyben viszont már kezdi megtapasztalni, hogy a reményei hervadásnak indultak. Lauren Graham
-
A felismerések olyanok, mint egy-egy meggyújtott mécses egy sötét szobában. Amíg sötét vesz körül, addig minden szobában lévő tárgyat ellenségesnek érzékelsz az ismeretlenségük miatt, félelem, kétségbeesés, majd düh, harag képződik. De ha már elég sok idő eltelt, rájössz, hogy vannak mécsesek is, melyeket meggyújtva fény derül a kis igazságokra. Robert Lawson
-
Azok az emberek, akik megszerzik és használják a hatalmat, ritkán rendelkeznek tiszta indítékkal, hacsak nem azért nem, mert élvezik a politika durvaságát és kuszaságát. Ez fondorlatossá és cinikussá torzíthatja őket, olyan hírnévre téve szert, amely legyezgeti a hiúságukat. A tökéletlenség ismeretével szemben inkább a tökéletesség igényét kellene preferálni. Saul Alinsky
-
Az igaz barátok azok, akik szembesítenek önmagunkkal, még akkor is, ha az az igazság, hogy nem szívesen valljuk be önmagunknak, hogy még mindig sok mindent kell megtanulnunk, hogy néha segítségre szorulunk, és hogy talán egy kiváló lehetőségen nézünk át. Hallva az igazságot, más ösvényre vihet minket az élet, de sosem tudhatjuk hogy pontosan, melyik ösvényre kerülünk.
-
Mivel a kamaszkor egyébként is a hangulatingadozások és a magatartászavarok időszaka, minden eddiginél fontosabb, hogy a szülők, gondviselők és tanárok tisztában legyenek a tizenévesek érzelmi szükségleteivel, különösen válság és stressz idején, amikor a kamaszok a szokásosnál is érzékenyebbek a mentális zavarokra.
-
Az őszinteség nem jelenti azt, hogy kegyetlennek kell lenned másokkal. Nem kell mindent elmondanod nekik, ami nem tetszik bennük, hangoztatva, hogy ezt "az ő érdekükben" teszed! Néha jobb, ha nem tudjuk, hogy lelkük mélyén mások mit tartanak rólunk. Mások önbecsülésének tisztelete megkívánja, hogy néha inkább kevesebb, mint több igazságot mondj nekik. Napoleon Hill
-
A fegyverek a félelem eszközei, csak azok használják, akik félnek. Akik megtanulnak a puszta kezükkel harcolni, mindig előnyt élveznek azokkal szemben, akik a kardjukra hagyatkoznak, (...) mert ők arra számítanak, hogy győzni fognak. A fegyverek hamis barátok - nem a természet mûvei -, és hamis önbizalmat ébresztenek. Darren Shan