Téma
Pár idézetek
-
Van olyan Szeretet, ami egy, oszthatatlan: ez az, amit az iránt az egy iránt érzel, aki a társad az életben. Aki a lelked párja, akinél a szíved van. Ezt a szeretetet, ami összeköt vele, mással nem tudod megosztani. Még ha akarnád, akkor is képtelen lennél rá. Mert csak az övé. Ez a legnagyobb, legkülönlegesebb szeretet, az élet legnagyobb ajándéka és köteléke. Csitáry-Hock Tamás
-
A szerelem nem egyszerû. Nem annyiból áll, hogy találkozol valakivel, aki tetszik, és megállapodtok, hogy felhőtlenül együtt töltitek az életetek hátralévő részét. Nem úgy van, hogy túljuttok egy nehéz szituáción, és akkor azt örökre meg is oldottátok. A szerelem folyamatos munka. Nemcsak együtt kell dolgozni, hanem önmagunkon is, külön-külön. Az egységben élésről szól, ugyanakkor arról is, hogy meg tudjuk őrizni a függetlenségünket. Hiszek benne, hogy a szerelem mindig megéri. De ettől még nem könnyû.
-
Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk. Paulo Coelho