Téma
Pár idézetek
-
Úgy rohan az idő, de meg lehet állni, a nyüzsgésből ketten most ki tudunk szállni, hát kérlek téged, hogy szeress engem, boldogok leszünk, ha megbízol bennem. Érzem, hogy valami megmozdult itt bent, őrjöngve bömbölhet odakint a csend, mi együtt kirándulunk itt, a lakásban, szerencsésen partnerre leltünk egymásban. Likó Marcell
-
Úgy hagytak nyomot egymás lelkében, hogy nem akartak semmit elvárni a másiktól. Nem kívánták, hogy a másik ilyen vagy olyan legyen, mert tudták, hogy a szeretetük olyannyira őszinte és tiszta, hogy nem volt szükség elvárásokra és megjátszásra, csakis az egymást követő pillanatok szépségének éltek. Robert Lawson
-
Mindenki olyan, amilyen, és senki sem tökéletes, de a házasság az alkalmazkodásról szól. Életetek hátralévő részét azzal fogjátok tölteni, hogy megismerjétek egymást, viták pedig bármikor előfordulhatnak. A házasságban éppen az a csodálatos, hogy ha tényleg a megfelelő társat választottátok, és szeretitek egymást, akkor együtt minden nehézséget le tudtok küzdeni. Nicholas Sparks