Téma
Randizás idézetek
-
Az élet során többször szerelmes lesz az ember. Még egy tartós kapcsolatban is újra meg újra azt élik át a pár tagjai, hogy hol az egyik, hol a másik szeret bele valakibe. Egyszerûen ez a helyzet. Valakibe beleszeretni nem döntés kérdése. Inkább olyasmi, ami tudattalan mechanizmusok révén egyszer csak megtörténik, és többnyire nem lehet megtalálni az okát. A szerelem egyszerûen csak megesik az emberrel, tehát nem egy döntés alapján születik meg. Alfons Vansteenwegen
-
A globalizáció csatornáin keresztül az egyik fél élete, kultúrája, ízlése érintkezik a másikéval. A hagyományok és az ízek összevegyülnek a globális világban. Az utazások révén az emberek eljutnak egymás országaiba. A migráció mély kötődéseket alakít ki. Az emberek és gondolataik, szokásaik mobilitása immár nem ismer határokat. Úgy tûnik, együtt élni elkerülhetetlen sorsszerûség. De nem mindig megnyugtató.
-
A szerencsével ugyanis úgy áll a dolog, hogy udvarolni kell neki. Meg kell győzni, el kell csábítani; és csak lassan lehet becserkészni, nehogy gyanút fogjon. Annyira törékeny és szeszélyes, hogy minden apróság számíthat. Az is, hogy mit vesz fel az ember. Hogy az utca melyik oldalán megy, hogy milyen dalt fütyül útközben, vagy hogy az ablakon kinézve mennyi madarat lát meg.
-
Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.
-
Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szûkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért. Márai Sándor
-
Kockáztatás nélkül nincsenek igazi találkozások. Minden közeledés, beszélgetés, egymás felé lépegetés ma meghúzza a vészharangokat a fejben. Mit akar tőlem? Mit kezdjek vele? És ő mit kezd majd velem? A férfi attól tart, hogy lehull a macsó jelmez, és a nő szemében nem lesz más, csak egy sérült lelkû, önbizalomhiányos, bús képû lovag. A nő meg azon aggódik, hogy túl sok lesz, érzelmeivel elárasztja, elrettenti a másikat, aki hanyatt-homlok menekül az érzelemlavina elől. Ha őszintén kiadom magam, az valóban veszélyes, kockázatos mûvelet manapság, sérülök, és sérteni fogok, sebezhető leszek, és megsebzek. Beengedni valakit, megmutatni igazi, kitakart, retusálatlan arcomat, vállalni, megadni magam, kockáztatni. Ez a modern párkapcsolatok kihívása.
-
Nincs olyan, hogy "a megfelelő ember", amennyiben ezzel arra gondol, hogy létezik olyan férfi, aki képes bennem romantikus szerelmet ébreszteni. A házasságban hiszek (...), de nem úgy, hogy az egy delíriumos állapot eredménye. Ésszerû partneri kapcsolatnak tekintem két barát között, akik jól ismerik egymást, és bizalommal vannak egymás iránt. A házasság egyetlen helyes megközelítése, ha rájövünk, hogy nincs borzongás, nincs románc, s keressünk valakit, aki elég kedves, helyes és szórakoztató, tele van életkedvvel és hajlandó áldozatot hozni azért, hogy a másikat boldoggá tegye. Pelham Grenville Wodehouse