Téma
Regeneráció idézetek
-
Az egészséges sejtet szeretet vezérli. A többi sejttel való egységével tisztában van, kommunikál, közös funkciókat lát el velük. Önnön anyagiságát és abba zárt tudatát meghaladva feltételez, így éltet egy magasabb rendû szellemi lényeget, mely maga az élő szervezet. A ráksejtet felelem vezérli. A többi sejttel való egységéről elfelejtkezett, önmaga által, önmaga képére kívánja helyreállítani azt. Önnön anyagiságán és abba zárt tudatán kívül nem azonos semmivel, így megsemmisíti az őt éltető szervezetet és szuicid természete folytán végül önmagát is. Puzsér Róbert
-
Az emberi testben száztrillió sejt van. És az én testem minden egyes sejtje szeret téged. A sejtjeink sorban elhalnak, és újak születnek helyettük, nekem pedig minden egyes sejtem még jobban szeret, mint a régiek. Ezért szeretlek minden áldott napon jobban, mint egy nappal korábban. Ez tudományos tény. Miután meghalok, elégetik a testemet, a hamvaimat magával viszi a szél, és szétteríti a földön, ott leszek a fákban és a csillagokban. Akkor majd mindenki, aki belélegzi azt a levegőt, látja az abból a földből növő virágokat, vagy felnéz azokra a csillagokra, emlékezni fog rád, és szeretni fog téged, mert én annyira szeretlek. Cassandra Clare
-
A levegő, ami megtölti a tüdődet, azt az oxigént tartalmazza, ami fotoszintézis útján készült. Amikor levegőt veszel, az erdők leheletét lélegzed be. Ez az oxigén, ami átjárja a testedet, és a véreddel eljut minden egyes sejtedhez, a napfény és a levelek érintéséből születik. Amikor pedig kifújod a levegőt, szén-dioxidot adsz vissza a világnak, ami táplálja a fákat. Minden lélegzetvétellel téged éltet a világ, és minden kifújással te élteted a világot.
-
Az ember ösztönösen felejt, a járvány elmúltával azt gondolja, úrrá lett fölötte, az alapvető társadalmi, gazdasági, kulturális szerkezetek pedig némi zökkenőt követően a bevált gyakorlat szerint mûködnek majd tovább. A világon végigsöprő, meglepetésszerû esemény élménye nem elég, hogy az ember ilyen rövid idő alatt átértékelje egzisztenciális kilátásait - gondolkodása továbbra is megmarad élete megszokott koordinátái között. Bodor Ádám