Téma
Sors idézetek
-
A lelki erőszak tehát rendkívül változatosan nyilvánulhat meg, de akad egy közös jellemzője valamennyi formájának: a másikat tárgyként kezeli. A tárgyba ugyanis bele lehet rúgni, át lehet rajta nézni, hiszen nem érez semmit. Aki a lelki terror eszközeivel él, elfelejti vagy meg sem tanulta, hogy akin alkalmazza, az is ember, érzésekkel és tudattal.
-
Vannak, akik hálásak, ha megkínálod őket a szívük legféltettebb vágyával, másokat azonban halálra rémiszt a lehetőség. Mert általában előbb le kell mondanod a régi életedről, a régi éned egy részéről, hogy megkapd, amit szeretnél. És ehhez bátornak kell lenned, különben nem leszel képes a váltásra. Márpedig ha nem vagy képes váltani, mindössze három lehetőséged marad: utálhatod önmagadat, hogy nem vagy képes megtenni azt az aprócska lépést, utálhatod azt, aki miatt feláldozod a boldogságnak a lehetőségét, vagy utálhatod azt, aki a boldogságot kínálja, okolhatod őt, amiért nincs benned elég mersz, és elhitetheted magaddal, hogy nem is volt valóságos a lehetőség. Mert egyszerûbb mást hibáztatni, mint önmagadat. Laurell Kaye Hamilton