Téma
Vicces idézetek
-
Egy angol szerző szerint oltárt kellene emelni a csöndnek és a nyugalomnak, mivel a csönd a világnak az az eleme, amelyből az igazán világos és tökéletes dolgok születnek, hogy az Élet fényességébe lépve, teljes pompájukban uralkodjanak. (...) Ha igaz a mára már megkopott régi közmondás, hogy hallgatni arany, beszélni ezüst, akkor ugyanannyi joggal azt is mondhatnánk, hogy a szó az idő gyermeke, a csönd pedig az örökkévalóságé. Az emberi gondolat a csöndben növekedik, ahogy a fák az éj sötétjében.
-
Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, heteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád. Baranyi Ferenc
-
Bármilyen áldozatot meghozunk, hogy elnyûtt arcunknak és testünknek örök frissességet kölcsönözzünk, és eltöröljünk minden, az elkerülhetetlen sorsunkra emlékeztető jelet. (...) Szeretnénk, ha az évek fokozatos múlásával egy fiatalabb és üdébb arc nézne vissza ránk a tükörből. Arról álmodozunk, hogy képesek leszünk lassított felvételben visszafelé lejátszani életünk filmjét. Így aztán nyugtalanító külsejû egyének mászkálnak közöttünk: az öregedés jegyeinek elrejtése érdekében maguknál az eltitkolandó ráncoknál és szépséghibáknál is rémesebb eszközökkel álcázzák azokat. Guido Tonelli