Az életemet elhibáztam, rossz szögletet mértem falán, törölhetetlen drága vásznam terhes szinekkel mázolám: emlékből raktam össze rőzsét, multból máglyát jövőm alá, s tegnap tüzére holnap hősét, magamat dobtam égni rá.

Kapcsolódó idézetek

1. A hamvát ifju szépségemnek teritettem eléd szőnyegnek, nagy szemem hivő villanását, könnyel megvert, bús ragyogását, hajam szőke, hercegi selymét, szûz testem érintetlen kelyhét dobtam égni a Te máglyádra, hogy izzóbb, szebb legyen a lángja. Boncza Berta
2. Máglyát gyújtottam én Minden emlék tüzén, Ért sok bánat, öröm, Agyő, megköszönöm. Régi szerelmekért Sírni ugyan mit ér, Mindent, mindent, ha kell, Elölről kezdek el. Edith Piaf
3. Azt csináltam magamból, amit nem lehetett, s amit tudtam volna csinálni, nem csináltam. Rossz jelmezt öltöttem magamra. Mindjárt annak ismertek, ami nem voltam, és nem tiltakoztam s elvesztettem magam. Mikor az álarcot le akartam tépni, az arcomhoz ragadt. Mire letéptem és megnéztem magam a tükörben, már megöregedtem. Fernando Pessoa
4. A múltam hozzátartozik a jövőmhöz, és az emlékeimet - még a rosszakat is - kénytelen vagyok beleszőni abba az életbe, amelyet magamnak választottam. Rahaf Mohammed
5. Tüzet raktam a szívemben. Keresztbe raktam a fákat. Gyufát gyújtottam, és néztem, ahogy elég benne a bánat. Vagy öröm volt... 30y
6. Hiába intem magam bölcsességgel, hogy legyen elég a pillanat terhe, mikor egész multam s egész jövőm hegyes szögekkel a szívembe verve. Rákos Sándor
7. Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás: de hősi lesz és nagyszerû, ha majd folytatja más; s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem: utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem. Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván. Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tûz majd korod ormán. Rónay György
8. Élhettem volna gyönyörûen, de most a házak énbennem épülnek és dübörögve énbennem dőlnek össze. Valaminek az eszköze vagyok, mindig magamon érzek egy égő, nagy szemet, s hányódom erre-arra, pedig élhettem volna gyönyörûen. Ladányi Mihály
9. Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla
10. Visszamennék, visszavágyom emlékeim közé, hisz oly szépek, nem tehetem, köt a jövőm. Bari Károly