Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A felsős évek a bukdácsolásról szólnak, hogy aztán később a szőnyeg alá söpörjünk mindent, hisz az ember tizenöt éves korára mindenből kinő, amit korábban csinált.

Jennette McCurdy
🕉️ Hinduizmus 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A felnőtté válás nagyrészt arról szól, hogy az ember elhatárolja magát gyerekkori élményeitől, és úgy tesz, mintha nem számítanának, utána pedig lassan ráébred, hogy pedig csakis ezek fontosak, mert kilencven százalékban ezek határozzák meg. Emma Straub
  2. Tizenöt évesnek lenni olyan, mint sífutni. Eddig jól ment. Jól csúszik, süt a nap. (...) De a nyomok hirtelen szétválnak. Az egyik síléc az egyik irányba siklik, a másik síléc a másik irányba, az egyik nyom a gyermekkorod, a másik az azutáni életed, és a lécek két irányba csúsznak, te pedig ott állsz, és szétszakadsz. Linn Skaber
  3. A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küzdünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, majd jó ideig szégyelljük letenni a magunkra vállalt terhet. Ahogyan fogynak éveink, úgy világosodik meg előttünk, hogy a dolgok összefüggésrendszere mennyire bonyolult. Simonyi Károly
  4. Mind hagyták magukat elsodorni, alig álltak ellen az élet önkényének. Egyesek tanárnak készültek, mások közgazdásznak vagy jogásznak, a többiek régészetet, kórházi menedzsmentet, nyelvészetet vagy még különösebb dolgokat tanultak. Kész őrület: tinédzserként ezeknek az embereknek álmaik és terveik voltak, évekig meséltek arról, hogy mit akarnak később csinálni. És amikor betöltötték a tizenkilencet vagy a húszat, hirtelen valami egészen mást csináltak, és csak a biztos jövő érdekelte őket. Mintha az ezt megelőző évek nem is lettek volna, mintha sosem álmodtak volna. Benedict Wells
  5. Az öregedés épp fordítottja annak a folyamatnak, amelynek során a csecsemőből felnőtt válik. Fizikailag az ember eleinte még önálló, aztán fokozatosan elveszti függetlenségét. Előbb egy csípőprotézis, majd egy bypass, egy tabletta erre, egy meg amarra; ez persze csak elodázása az elkerülhetetlennek. Aztán, ha a halál túl sokáig várat magára, az ember érthetetlenül motyogó, agg csecsemőként végzi, akit pelenkázni kell, és folyton csöpög az orra. Az ide vezető út eleje, nullától tizennyolc éves korig, csodálatos, kihívásokkal teli és izgalmas: ilyenkor dől el, kivé lesz az ember. Negyvenéves korában az ember erős, egészséges és befolyásos. Ez a csúcsidőszak. Kár, hogy erre a legtöbben csak akkor döbbennek rá, amikor egy ideje már tart a hanyatlás, amikor a távlatok lassan és észrevétlenül beszûkülnek, az élet pedig kiüresedik. Egészen addig, amíg a napi célok immár egy darab kekszre és egy csésze teára korlátozódnak. Nyuggercsörgő.
  6. A tizenéves életszakaszban a fiatalok lassanként kilépnek korábbi énjükből, vagyis a család által teljesen körbevett és a rokonság alakította életből. Megismerik énjük új határait, eközben pedig keresik a lehetőséget, hogy elkülönüljenek a családjuktól. A szülők nagy bánatára e folyamat nem mindig méltóságteljesen zajlik le. Amint a fiatalok megízlelik a függetlenség gyümölcsét, gyakran minden elképzelhető módon megpróbálnak elszigetelődni a szüleiktől. Michael Slepian
  7. Az ember tizenöt éves korában már voltaképpen felnőtt. Buta felnőtt, ügyetlen felnőtt, sokat tévedő felnőtt, de felnőtt. Szabó Magda
  8. Bárcsak ne is élne az ember a tizedik meg a huszonharmadik esztendeje között. Vagy legalább átalunnák ezt a fiatalok. Mivelhogy ebben az időben egyebet se mívelnek, mint fölbökik a lyányokat, meg ingerkednek az öregekkel, meg lopnak, meg verekszenek. William Shakespeare
  9. Úgy képzelem, hogy a világ beárad a gyermekbe hosszú-hosszú éveken, évtizedeken keresztül, és mindez leszivárog a tudattalanba. A tudattalan olyan, mint egy leves. Ott fő folyamatosan, és az ember újabb meg újabb élményekkel, impulzusokkal fûszerezi. A pszichológia úgy tartja, hogy tizenhat éves korodra kialakul a személyiséged. Akkorra kiderül, hogy az gulyásleves, bableves vagy húsleves. De ez nem azt jelenti, hogy az már nem változhat. Azt még mindig el lehet sózni, az még mindig lehet ízesebb, még sok minden kerülhet bele. Puzsér Róbert
  10. Az életünk (...) olyan, mint egy háromfelvonásos színdarab. Az első felvonás a bevezetés. A gyerekkorból átlépünk a fiatal felnőtt korba, majd buzgón igyekszünk megtalálni a helyünket a világban. Második felvonás: szembesülünk a könyörtelen valósággal. Küzdünk a megélhetésért, talán párt találunk és családot alapítunk. Haladás és visszaesés, győzelem és kudarc váltja egymást. A harmadik felvonás a keserédes csúcspont. Talán elértünk valamit, talán valaki szeret minket, de mindenképpen közel a végkifejlet, amikor legördül a függöny. Daniel H. Pink
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat